Iljusin IL-4
TsKB-26, TsKB-30, DB-3, DB-3F (Il-4)

Gyártó: Szergej Iljusin tervezôintézete, Szovjetunió
Típus: Négyüléses bombázó és torpedóhordozó
Motorok: Végsô szabvány, két db 1100 LE-s M-88B, 14 hengeres, kétsoros csillagmotor
Méretek: Fesztávolság 70 láb 4 1/4 inch (21,44 m); hosszúság 48 láb 6 1/2 inch (14,8 m); magasság kb. 13 láb 9 inch (4,2 m)
Tömeg: Kb. 13230 font (6000 kg); feltöltve 22046 font (10000 kg)
Teljesítmény: Maximális sebesség 255 mf/h (410 km/h); kezdeti emelkedôképesség 886 láb (270 m)/perc; szolgálati csúcsmagasság 32808 láb (10000 m); hatótávolság 2205 font bombateherrel 1616 mf (2600 km)
Fegyverzet: Három, kézi irányzású géppuska az orr-részben, a felsô toronyban és a periszkópos alsó állásban, eredetileg mindegyik 7,62 mm-es ShKAS, 1942-tôl mindegyik 12,7 mm-es BS; belsô bombakamra 10 db 220 font (100 kg)-os bombához vagy azonos (vagy rövid hatótávolságra, kiegészítés) tartók három 1102 font (500 kg)-os vagy egy db 2072 font (940 kg)-os torpedóhoz, vagy 2205 font (1000 kg)-os bombázóhoz, mindegyik a törzs alján
Történet: Elsô repülés (TsKB-26) 1935; (sorozatgyártású DB-3) 1937; (DB-35) 1939; utolsó szállítás 1944
Alkalmazó: Szovjetunió (DA, VMF)

Kifejlesztés: Bár az olyan nyugati bombázóknál, mont a B-17 és Lancester, kevésbé ismert gép, ennek ellenére a IL-4 a második világháború nagy bombázóinak egyikeként óriási számban teljesített szolgálatot, minden szerepben, a közvetlen támogatástól Berlin hadászati bombázásáig és kis magasságú torpedótámadásokig. Eredetileg a tervezôiroda TsKB-26 elnevezése alapján lett ismert (a nyugati jelentésekben gyakran CKB-26 elnevezéssel szerepelt), hivatalos elnevezése DB-3 volt (a DB jelentése nagy hatótávolságú bombázó), és 1937 elején került gyártásba. Két db 756 LE-s M-85 motor hajtotta, amelyet hamarosan 960 LE-s M-86 motorokkal cseréltek le. A Hampden osztályába tartozott, kitûnô sebességgel, hatótávolsággal, teherrel és jó manôverezôképességgel, de gyenge védôfegyverzettel (amely soha nem változott, eltekintve a három géppuska ûrméretének növekedésétôl). 1939-ben, amikor 1528 db-ot szállítottak le, a termelést átállították a DB-3F típusra, amelyen a tompa mellsô lövésztornyot csúcsos orr-résszel váltották fel. 1940-ben, több mint 2000 db leszállítás után az elnevezést IL-4-re változtatták, összhangban az új elôírással, amelynek alapján a repülôgépeket a tervezôikrôl nevezték el (ebben az esetben Szergej Iljusinról). A német invázió után anyaghiány miatt majdnem leállították a termelést, de 1942-re a szibériai új vállalatok nagyszámú IL-4 repülôgépet gyártottak, új, áttervezett, faszerkezetû sárkánnyal. Több mint 6800 db-ot szállítottak le, amíg 1944-ben a gyártást leállították. Az IL-4 repülôgépek sokszor bombázták Berlint, elsô alkalommal 1941. augusztus 8-án a VVS-VMF (szovjet haditengerészet) IL-4 repülôgépei. 1943-ra a felderítés és a vitorlások vontatása további feladata lett e repülôgépeknek.

Forrás:

Bill Gunston: A Második Világháború Repülôgépei