Magyar Narancs: Elsõ lemezed, az Átvitt étterem még eléggé káeftés volt. A Mágus már egy új figura körvonalait kezdte sejtetni, egy szociálisan érzékeny, de erõsen rejtõzködõ alakét. A Balatoni tél tûnik az elsõ igazán személyes lemezednek. Nevezhetõ-e a hármójukat összekötõ út fejlõdésnek?
Bornai Tibor: Megdöbbent, hogy van, aki ismeri mind a három lemezt, és ilyen finomságokra figyel ahelyett, hogy mentené a bõrét, nehogy lelõjék az utcán, és közben befogná a fülét, hogy ne hallja a mindenhonnan elõkalapáló egyenzenét. De ha mondjuk rajtad kívül még van néhány ember, aki ezeket a lemezeket ismeri és számon tartja, azoknak azt mondom, hogy a lemezek természetesen változnak. Persze nem olyan egészségtelen módon, hogy ne lehessen mögöttük ugyanazt az embert érezni - éppen csak meglátszik rajtuk, hogy élek. A változás talán csak azt jelzi, hogy vágyaim vannak, amiket igyekszem megvalósítani. Többnyire 60-70 százalékosan sikerülnek is. Ez olyan, mint amikor valaki nagyon szeretne magának egy nadrágot, s ha már van egy kék, akkor legközelebb szeretne egy sárgát, s aztán egy pirosat. Az én nadrágjaim türkizre, okkerre meg téglavörösre sikerülnek, de ezt csak én tudom, meg most már te. Azért így is hordhatók.
MN: A KFT hõskorában nem tüntettétek föl a lemezeken a szerzõséget. Ha az ember véletlenül tudta is, melyik dalt írta a Laár, s melyiket te, az se nagyon jelentett támpontot, valahogy nagyon egy húron pendültetek. Aztán, ahogy szétszéledt a társaság, ez a nagyon jellegzetes "káeftésség" mindenkibõl eltûnt.
BT: Én a KFT-dalok összességét nem nagyon látom, én minden egyes dalra külön emlékszem, mindegyiket külön, önálló élõlénynek tartom. Ha mégis muszáj valami elemzõ általánosságot mondanom, akkor nagyon halkan, hogy még te se halld, talán azt kockáztatnám meg, hogy azokban a dalokban én voltam a zene és a Laár a jellegzetesség. A KFT szétválása után a saját súlypontja mindenkit oda rántott, ahová igazán való, és ahol jól érzi magát. Ha az én dalaimat bele lehetne önteni egy pohárba, a L'art pour l'art Társulatot bele lehetne csöpögtetni, beleszórni egy nagy adagot a Márton meghökkentõ gondolataiból és a Lengyelfi precizitásából, s jól fel lehetne keverni, akkor a pohárban KFT keletkezne.
MN: Ha valaki zenét is, szöveget is ír, együtt öregszik benne ez a két dolog, vagy következnek egymásból?
BT: Erre a pontos válaszom az, hogy mit tudom én. Sokáig hablatyolhatnék mindenféle lilát, de egyszerûbb, ha bevallom, nem szoktam ilyesmiken gondolkodni. Azért nehéz válaszolni, mert én mindig azt írom, amit a legjobb képességeim engednek. Ezért a mostani lemezemrõl nehezen tudok beszélni. Azt, hogy régebben milyenek voltak a legjobb képességeim, azt valahogy jobban látom a távolság miatt, és ha valami fejlõdés mutatkozik, akkor azok a legjobb képességeim fejlõdései.
MN: Az Aki csak pisilni ment a cukrászdába is szellemi termék, de egészen más, mint mondjuk a Somlónak írt India.
BT: Azt hiszem, van egy olyan erényem, ami manapság inkább hátrány vagy egyenesen hiba, ez pedig a sokoldalúság. Többféle labdába is képes vagyok belerúgni. Ettõl van az, hogy nem tartozom sehová, egyik irányzat sem mondhat a magáénak, és ez baj. Viszont irigylésre méltó függetlenséggel jár együtt, ugyanis nekem semmi más dolgom nincs, mint hogy én legyek a legjobb Bornai Tibor. Mellesleg ez sikerül is. Aki nálam jobb Bornai Tibor, az hívjon fel telefonon.
MN: Mennyire adod ki magad a dalaidban?
BT: Nagyon szemérmes vagyok. Annyira, hogy legszívesebben teljesen elbújnék, de mivel ez szöges ellentétben áll azzal a foglalkozással, amit választottam, mindig attól félek, túlságosan is kiadom magam. Gondolkoztam már rajta, hogy minden rendben van-e velem, ugyanis nekem hangerõ-, szereplési és tömegiszonyom van. Ez olyan, mint amikor a halnak víziszonya van, de hát mindannyian neki vagyunk nyomva valamilyen köszörûkõnek, és ezáltal leszünk egyre jópofábbak.
MN: Nem oldja a feszültséget, ha mondjuk a Somló áll ki a dalaiddal, és nem te? A közönség a gondolatokat többnyire nem a szerzõvel, hanem az elõadóval azonosítja.
BT: Nem oldja, mert amikor Somlónak írok dalt, vagy Koncz Zsuzsának, akkor igyekszem átváltozni Somlóvá vagy Koncz Zsuzsává, és olyankor egy szemérmes Somló és Koncz Zsuzsa születik. Õk nem az én gondolataimat éneklik el, hanem olyan dalokat, amilyeneket õk írnának maguknak, csak én kapom érte a jogdíjat.
MN: Bárkivel képes volnál azonosulni?
BT: Nem.
MN: Milyen szempontok szerint választasz?
BT: Általában engem választanak, akikkel dolgozom, és nem én õket, de akik engem választanak, azok között én válogatok. Többnyire azért persze olyanok keresnek meg, akik valahonnan ismernek, és tudják, mire számíthatnak. Olyan is ritkán van, hogy valaki téved, és azt hiszi, én majd szívesen dolgozom vele, holott én utálom. Soroljam azokat, akikkel semmi szín alatt nem dolgoznék? Nem sorolom, de õk nagyon pontosan tudják, kik õk, és nem is jönnek. Olyanokkal nem dolgoznék, akikkel szemben súlyos szakmai kifogásom van, és sajnos újabban van még egy szempont: akiknek a politikai megnyilvánulásai szélsõségesek.
MN: Az új lemez címe Balatoni tél. Csak nem a Balatoni nyárról jutott eszedbe?
BT: De igen. A Balaton szerelmese vagyok. Ma már sajnos az egész tó körbe van kerítve, és megközelíthetetlenné vált, de az idõsebbek még mesélik, hogy a kempingek, strandok és magánbirtokok kerítései mögött állítólag víz van. Amióta pedig egyszer eltöltöttem egy hetet a téli Balaton partján, rájöttem, hogy ez a hely német turisták nélkül is gyönyörû. Egyébként az a tervem, hogy a lakcímemet budapestirõl végleg balatonira változtatom. Ez nem jelenti azt, hogy lesz Balatoni õsz és Balatoni tavasz címû dalom is, bár ki tudja. De a Balatoni nyár és a Balatoni tél címû dalok a szerzeményeimmel zsúfolt kirakatban valahol az elsõ sorban foglalnak helyet.
MN: A dalok mögött rejlõ történetek valóságosak?
BT: Mivel tényleg rejtõzködõ ember vagyok, legtöbbször azt válaszolom erre a kérdésre, hogy nem mondom meg. De most mégis bevallom, hogy például a Zsó címû dal valóságos személyrõl szól. Osztálytársak, sõt padtársak voltunk Zsuzsával, akit mindenki Zsónak hívott. Nem jártunk, hanem barátok voltunk. Svédországban él, és az õ története ez a dal. Egyébként még a gimnáziumban elhatároztuk, hogy mind a ketten disszidálni fogunk, s mivel nem tudtuk, hogy melyik lágerbõl hová sodor majd minket az élet, kitûztünk egy helyet és egy idõpontot, ahol és amikor találkozni fogunk. Ez 1980. május 20. Róma, Trevi-kút, délután három volt. Ahonnan ezt mi néztük, még hét év volt hátra.
MN: És találkoztatok?
BT: Én a mondott idõpontban egy mikrobuszban ültem Koncz Zsuzsával és a zenekarral, Jászberény felé közeledtem, és pocsékul éreztem magam. Évekkel késõbb kiderült, hogy õ sem volt ott, ami egyáltalán nem volt szép tõle.
MN: Ez egy veszélytelen történet.
BT: Bevallom, ez a történet volt a legkisebb kockázattal elmondható az összes közül. Természetesen vannak kitalált történetek is.
MN: Követsz-e valamilyen vallást vagy pártot?
BT: Pártsemleges vagyok. Ifjú korom tapasztalatai már a szocializmusban elvették a kedvem attól, hogy párttag legyek, és ez azóta is így van. Nagyon furcsának találom, hogy egy asztalnál ül három ember, és a kopasz mindenrõl ugyanazt gondolja, mint a kövér meg a bajuszos. Hát még ha nem is hárman vannak, hanem háromezren! Egyetlen magyarázatát találom ennek, hogy az ember a saját gondolatai helyett a pártja által meghatározott sémákat használja - és ez a pénz. Én is szeretnék sok pénzt, de annyit még senki sem ajánlott, amennyiért a saját világlátásomról lemondanék.
MN: Az milyen?
BT: Misztikus idealista vagyok. Nagyon közel állnak hozzám a hinduizmus és a buddhizmus magyarázatai a világról, sõt egynémely keresztény hittételt is csak ezek segítségével tudok megmagyarázni. Hamvas Bélának legszívesebben minden sorát megtanulnám kívülrõl. Kialakulóban van egy szervezet, hatalom és pénz nélküli vallás, amelyik a világvallások közös vonásait keresi, és egyre többen érzik úgy, hogy ezen az alapon tartoznak össze. Az embereknek abba az egyre növekvõ csoportjába tartozom, akik keresgélnek. Az ember egyszer csak rájön, hogy keresni nem bûn, sõt. A manapság tapasztalható zûrzavarban szinte az egyetlen normális állapot. Akik azzal jönnek, hogy megtalálták, és nem nyitottak többé más gondolatokra, akikkel már beszélgetni sem lehet, azoktól félek. Fékeveszett szeretetrohamuk alig különböztethetõ meg a gyûlölettõl, nézzünk csak szét a világban. Aki megtalálta a maga hitét, boldog, mint egy alma a fán, de nem igyekszik kötelezõvé tenni mások számára a saját boldogságát, azzal nincs semmi baj. Szinte minden komoly bajt a fanatizmus okoz. Úgy látszik, a legnagyobb bölcsesség a mértéktartás, és még a hitben is mértéket kell tartanunk, ha nem akarunk ördögökké válni.
MN: Mennyire jellemzi ez a zavarodottság a szakmádat?
BT: Látszólag nincsen zavarodottság, teljesen egyértelmû az egész, sõt teljesen egyszínû, kapcsold be akármelyik rádiót, éjjel-nappal ugyanaz hallatszik, mintha bizony az emberiség végre rátalált volna arra az egyetlen dalra, amit mostantól hallani akar az idõk végeztéig. A valóság azonban más. Mint ahogyan még soha semmi nem maradt változatlanul, ez is eltûnik majd, sõt azok számára is nevetségessé válik, akik ma még ott rázzák a fejüket a büdösben és a sötétben. Jelenleg ez a legolcsóbban beszerezhetõ kábítószer, ráadásul legálisan fogyasztható, de hát tudjuk, a kábítószer menekülés éppen az elõl a dolog elõl, amirõl beszélünk.
MN: A KFT-koncerteken mindig történik valami. Így lesz ez november 28-án is, a Budapest Sportcsarnokban?
BT: Igen. Az lesz a címe a koncertnek, hogy KFT-Színház. 1982-ben a Szkénében adtunk elõ ilyesmit, és bár nagy sikere volt, nem készült belõle videofelvétel. Most megpróbáljuk újra színpadra állítani a dolgot, kibõvítve az azóta született ötletekkel. Díszleteket, jelmezeket tervezünk, és a zenekar tagjain kívül más szereplõket is szeretnénk felkérni, de a nevük egyelõre maradjon titok.
| Brill Adél |
"... azokban a dalokban én voltam a zene és a Laár a jellegzetesség."