Köszöntök Minden tisztelőjét, csodálóját, megszállottját és nem utolsó sorban rabjává vált olvasóját a költészetnek, amiben élünk, amiről beszélünk, na és amelynek okából kifolyólag végül meghalunk!Az alábbiakban olyan verseimet szedtem össze egy csokorba, amelyek valamilyen kapcsolatban állnak érzelmi mivoltunkkal, és a szoros köteléket, amellyel testi és lelki erőforrásainkat hangolják össze, mindenki teljes odaadással a szívén viseli.
Maguk a költemények filozófiai vonatkozású mondanivalókat, átvitt értelemben értendő szóképeket, és más - úgy általában a költészetben elterjedt - víziókat, merengéseket, ámulatokat, illetve megrekenyedéseket nem tartalmaznak.
Nem indul a kocsi
Nem indul a kocsi,
Mondd, meg mit csináljak?
Elõvegyem a szerszámosládát,
Netán az ülésre pisáljak?
Rugdosom én jobbról,
Balról meg piszkálom,
Annyira berúgtam,
Hogy a kereket is lehányom.
Hideg veríték
Kicsapott szegény ördögön egyszer a hideg veríték,
Hiába állt elõtte teljes nagyságában a hibátlan teríték,
Tele csirkecombbal, hallal és vaddisznóval,
Sült oldalas, mogyoróval és dióval,
Mikor meglátta a kacsában azt a szomorú kis hernyót,
Látni kellett volna, szegénykém feje hogy milyen vót !
Pépesre szõtt dolgaim heves tüzében égek
Pépesre szõtt dolgaim heves tüzében égek már megint,
És hiába is próbálsz meg lebeszélni nagyszabású terveimrõl,
Én úgy csinálok majd, mint a Pató Pál, aki csak egy nagyot legyint,
Amikor aztán az utolsó cseppet is letöröltem a fenekemrõl.
Váratlan fordulat
Settenkedsz mögöttem halkan,
Kezedben egy éles kés pengéje villan,
S már-már fejem fölé emeled a kést,
És lelki szemeidben látod magad elõtt a vért,
Egy váratlan fordulat következtében
Elvesztem hirtelen a fejemet - persze csak úgy képletesen szólva -,
És váratlanul megfordulok gyorsan,
Majd ledõlök egy kicsit a kanapéra,
Miután a kést abba a nagy-nagy hasadba nyomtam.
Távozásom
Kiléptem szép komótosan,
S becsuktam magam mögött az ajtót,
Miközben fejemben egyre csak az járt,
Miért is nem engedtem le a leengednivalót.
A dumavadász
A dumavadász társalgásra éhes,
Kaján vigyorral az arcán vonul át mindenki fülén,
És ha netalán nem vennéd őt komolyan,
Komolyan mondom, az övé lesz az utolsó szó a beszélgetés végén.
Szó esik mindenről, ami él, s ami mozog,
Egymástól független mondatrészek repkednek a levegőben,
A dumavadász éppen ettől sokszor olyan boldog,
Témája is akad mindig bőven.
A dumavadász meghallgatásra váró,
Kíváncsiságot színlelő szemekkel veti magát az emberek közé,
Pedig nem érdekli őt semmi,
Csak hogy az utolsó szó az mindig az övé.
Kegyetlen lét
Kegyetlen lét!
Én is kérek belőle!
Szedjetek nekem abból a halállal, gyűlölettel, gonosszal átitatott
Kegyetlen léből,
Hogy aztán mindenkinek elmondhassam,
Felfaltam a lábos aljáról az összes maradék
Kegyetlen lét!
A béka lába
Guggolt, csak guggolt hátul a kertben egy állat
- feltehetőleg egy gólya -,
Piros hosszú csőre, hófehér tolla,
Belelóg alatta a büdös piriszkába,
Amelyből mintegy csontmassza,
Meredezett az egekbe a néhai béka lába.
Kérek szépen
Kérek szépen egyet még abból a nekem át nem adott friss süteményből,
Amit aztán féktelen torkomon keresztül beleimbe egyenesen legyűrök majd,
És a kulcslyukon át nézheted miként távozik belőlem az a sok-sok
Mogyorókrém, piskóta és lekvár, ami megtett egy utat a torkomon keresztül egyszer már.
Ó, istenem!
(Óda egy dugába dőlt szerelemhez)
Ó, istenem, hány éve is már,
Hogy nem láttalak,
Már csak emlékképek halvány rezdülése
Az a nyár,
Amikor gátlásaidból kivetkőzve,
Senkivel sem törődve,
Saját agyféltekédet célozta meg a teli tár!
© 1999