Régi Elite
1998. április
Színházat vall
Evettkeként kúszott be a köztudatba. Tompika testvére volt a Besenyô családban.
A Nôt - a puszta ösztönlényt - ugyancsak meggyôzôen formázta. Volt szerencséje
Boborjánt is interjúvolni. Bombanôként szintúgy nagyot robbant. Aztán a
Csinibabában vászonra került. Jól festett rajta. Hamarosan repülni tanult.
A L'art pour l'art Társulatot odahagyni kényszerült. A közvetlen ok: a második
moziszerep. A Zimmer Feriben alakította. Most éppen egy színdarab áll
érdeklôdése homlokterében. Nagy Natáliának hívják.
- Kukkerral nézi ezt a televíziót?
- Nem. Miért?
- Hogy lásson is valamit.
- Ja, persze. Gondoltam, nem kell ide olyan bazi nagy tévé, majd lekuporodom
eléje a szônyegre, úgy nézem.
- És?
- Aztán rájöttem, szívesebben kuporgok a kanapén. Az viszont messzebb van
a tévétôl.
- S mit szokott szemlélni a képernyôn?
- Általában filmeket, meg hogy miért nem törölgetek sűrűbben.
- Olyat is néz, amiben szerepel?
- Néha. Videón.
- Hogy vélekedik az alakításairól?
- Attól függ, melyikrôl. Utólag mindegyiken szívesen változtatnék. Az
biztos, hogy gyakran ámulok el magamon.
- Mancikát leszólná?
- Csak óvatosan. Bizonyos értelemben olyan, mintha az elsô gyermekem lenne.
- Mancikának szólították-e már?
- Érdekes módon inkább a Csinibaba ragadt rám. Többször dalra fakadtak a
jelenlétemben, hogy ,,Csinibaba, szeress belém".
- És beleszeretett az illetôbe?
- Nem mindbe.
- Nagy Bandó Natáliának is hívhatták volna.
- Meg is tették. Elég bizarrul hangzott, lévén Bandó az András beceneve.
Egyébként apu kollégái egy ideig kisbandóztak. Mit mondjak, nem repestem az
örömtôl.
- Persze sokáig az sem volt közismert, hogy közismert ember a kedves papa.
- Tôlem nemigen tudhatták meg. Ha rákérdeztek, azt mondtam, hogy nem tudom,
vagy azt, hogy nem emlékszem. De egyszer azt válaszoltam, hogy a Paul McCartney
a papám.
- Tehát, leszámítva ez utóbbi esetet, nem a nevébôl akart élni.
- Valahogy úgy. Egyszerűen mázlim volt, hogy a nevembôl nem derül ki a
felmenôimre nézvést semmi.
- Ugye, már gyerekkorában is színésznônek készült?
- Valóban vonzott a dolog.
- Ez miben nyilvánult meg?
- Azokban a ma már képtelennek tűnô szituációkban, amikor a lakótelepi
gyerekeket összecsôdítettem, s anyukáink nejlonharisnyáit használva hosszú,
bokáig érô hajzuhatagnak, tarka ruhákba öltözve játszottuk el az esô-, hó-,
tavasz-, meg nem tudom, milyen tündérek meséit, lent, a házak között és a
Tisza-parti töltésen. De olyan is volt, amit a mai napig szinte el sem hiszek,
hogy gazdátlan levél ürügyén nyomozónak adtam ki magam. Lehettem úgy nyolcéves,
és néhány velem egykorú segítôtárssal becsöngettünk a lakásokba, felmutattam
az általam rajzolt igazolványomat, s azt firtattam, nem lakik-e ott a címzett,
merthogy fontos levele van. Inkább nem részletezem, milyen arccal néztek rám
a szomszédok. Utólag visszagondolva, az a humoros, hogy a felnôttek, szerintem
meglepetésükben, komolyan is vettek bennünket, és válaszoltak nekünk. Ám volt
egy néni, aki elmosolyogta magát. Na, akkor picit elszégyelltem magam. Azóta sem
akarok nyomozó lenni...
- Hol legalizált szerepléseit?
- Hát voltam késôbb színjátszóköri tag, ha erre gondol. Ott fedezett fel
Galla Miklós.
- Haladhatnánk kicsit lassabban?
- Hol fékezzek le?
- Mondjuk, a középiskolánál.
- A Veres Pálné Gimnáziumba jártam. Már évek óta Pesten laktunk, Szegedrôl
költöztünk ide.
- Amint ez ismerhetô a papa életrajzából. Orfűre is követte?
- Nem. És szakállt sem akartam növeszteni. A bajuszon még morfondírozom.
- Pedig Orfűn a polgármester lánya lehetett volna.
- Voltam egy ideig. És a volt polgármester lánya vagyok ma is.
- Úgy értem, nap mint nap az lehetett volna. Ennek tudatában
járhatott-kelhetett volna a település utcáin.
- Szerettem volna, de abban a néhány hónapban alig voltam Orfűn.
- Tolassunk vissza még egy kicsit a középiskolához. Hogyan állt a fiúkkal
a gimnáziumban?
- Volt néhány eszement haverom, sokat röhögtünk, s van egy halom kedves és
jópofa emlékem.
- Amúgy a gimiben az osztály egyik középpontja volt?
- Szerencsére nem kifejezetten. Valahogy addigra már lehiggadtam, s nem
maceráltam a többieket, mint kislány koromban, hogy tartsanak velem a
szereplésekben. Inkább én csapódtam az agilisabb emberekhez.
- Visszahúzódóbb lett?
- Talán igen. Meg bátortalanabb. Legalábbis ahhoz képest, amilyen voltam.
- De okos volt, ugye?
- Természetesen. Ám hogy jön ez ide?
- Csak eszembe jutott, milyen jól játszotta a L'art pour l'art Társulatban
a buta nôt.
- Értem. Jó, bevallom, a véremben van ez a típus.
- Na és mi a helyzet a Bombanôvel? A felfedezés erejével hatott a látványa.
- Ennyire tragikus volt elôtte a helyzet?
- Dehogy! Egyébként elégedett a külsejével?
- Van olyan ember?
- Aki a magácska külsejével elégedett? Van, persze. Többektôl hallottam
ilyesmit. Szóval, hogy jött a Bombanô ötlete?
- Mindig mulatságos volt számomra ezeknek a túlságosan egyértelmű
szépségeknek a kifigurázása. Biztosan az is lehetett ebben, hogy én nem
kifejezetten ez a típus vagyok, és valahol mélyen viszont frusztrált, hogy egy
nyilvánosság elôtt szereplô nôtôl egyfajta tökéletességet várnak; legalábbis
manapság jórészt a külsôt illetôen. Ha már úgy van, azt gondoltam, akkor legyen
megmutatva ennek a tökéletességnek minden oldala. Legyen teljes a kép.
Egyébként meg mindig élvezet a számomra a luftballonokat kipukkasztani. Így
írtuk meg a szöveget Laár Andrással közösen.
- Hogyne, a szöveg. A sajtszagú-lábú Bombanô, aki egyébként az összes
élettani folyamatot tapasztalja önmagán, s errôl azonmód beszámol a
nagyközönségnek, mely ettôl szégyenlôs röhögôgörcsöt kap, s azzal vége is az
áhítatnak. Ezt akarta?
- Pusztán csak leleplezni egy hibátlannak vélt kreatúrát. Na meg feltehetôen
gyógyírt találni az ezzel kapcsolatos komplexusaimra.
- Mondatai mögött szinte folyamatosan ott bujkál az önmagát sem kímélô irónia.
- Sok tekintetben mazochista vagyok.
- El tudta magát képzelni a Csinibaba korában, a hatvanas évek elején,
tinédzserlányként?
- Biztosan megvolt annak az idôszaknak is a bája és valószínűleg a kínja is.
És persze a körülmények is minden korban hatnak a benne élôkre. Mindenesetre
nem hiszem, hogy az alapvetô motivációk mások egy emberben, mint voltak a harminc
vagy akár száz évvel ezelôttiekben. Szomjúhozzuk a boldogságot. Ahogy ezt az
ütôdött Manci is, vagy az összes többi figura.
- Ön persze a valóságban nem Manci. Tudom, hogy egyetemre is járt. Igaz,
végül kimaradt.
- Az elejét vagy a végét meséljem?
- Melyik érdekesebb?
- Mindkettô rendkívül érdekes...
- Akkor menjünk idôrendi sorrendben!
- Volt egy idôszak, amikor buzogni kezdett bennem a tudásvágy, ráadásul ez
épp arra az idôre esett, amikor a L'art pour l'art átmenetileg szünetelt, s
csak a Holló-Színházban voltak elfoglaltságaim. Szóval, belefért, hogy egyik
barátnômmel nekiálljunk gimnáziumi német nyelvű ismereteinket felfrissíteni.
Aztán felvételiztünk az ELTE német szakára. Mindkettônknek sikerült. Másfél
évig jártam oda úgy, hogy mellette orrba-szájba turnéztunk vidéken a Hollóval.
- És a tanulmányok megszakadása?
- Egyre sűrűsödtek a teendôk, ráadásul újjáéledt a L'art pour l'art. Nem
volt tovább maradásom az egyetemen. A színészet fontosabbnak bizonyult.
- Sosem akarja már az egyetemet befejezni?
- Nem lenne rossz. Talán majd negyvenévesen...
- Pedig ismert okok miatt ismét megnövekedett a szabad ideje.
- Ja, arra gondol, hogy nem vagyok már a társulat tagja? Nincs értelme errôl
beszélni. A velük töltött tíz évre szívesen gondolok vissza.
- A Zimmer Feri volt a szakítás oka...
- ... formálisan igen.
- A filmet meglehetôsen lehúzták a kritikusok, önnek azonban folyamatosságot
jelentett a filmszínésznôi pályán.
- Nagyon jólesett, hogy Tímár Péter ismét gondolt rám. Örültem, hogy a
társulat mellett máshol is szükség van rám.
- És ha nem lesz több lehetôsége a filmezésre?
- Azt fájlalnám. Azt hiszem azonban, a színpad is újra megtalál. Most kaptam
egy szerepet a Kolibri Színházban, Molière Dandin György című darabjában
játszom Angyalkát.
- S nem szokott önben idônként incselkedni a kisördög?
- Ezt hogyan érti?
- Ön nem szokott angyali arccal csalni?
- Konkrétan mire gondol?
- Fiúügyekre célzok. Futó flörtök, ez-az...
- Ha már flört, akkor úszó vagy kiránduló. Futni nem szeretek.
- Egyébiránt ostromolják?
- Megállás nélkül. Egy perc nyugtom sincs.
- Komolyan?
- Hát persze...