Az elmúlt évben a magyar kulturális élet egyik legmarkánsabb új jelensége a L'art pour l'art Társulat és a Holló-Színház feltűnése volt a televízió képernyôjén illetve a színházi életben. A televízióban a Vastyúk is talál szeget című sorozatuk a legnézettebb műsorok közé tartozott, színházi estjeik pedig a fôvárosban és vidéken is egyaránt táblás házak elôtt zajlottak le. Ami azért is figyelemre méltó, mert a társulat tagjai - többségük popzenész! - a Monty Python és Karinthy, John Lennon és Örkény szellemi örökségét felvállalva illetve folytatva egy új műfajt - az abszurd humort - szerettették meg a hazai közönséggel. A sikerre jellemzô, hogy idôközben - elsôsorban a középiskolások és az egyetemisták körében - a társulatok tagjait már-már kultikus rajongás övezi, az általuk megformált figurák neve fogalommá vált, s az esetek poénjai is szájról-szájra terjednek.
A két csoport elindítója, kitalálója, menedzsere: Galla Miklós. Vele beszélgettünk az abszurd humor magyarországi fogadtatásáról, a szakmai megmérettetésrôl és féltékenységrôl, a siker összetevôirôl és okairól, az estek születésérôl és szereplôirôl.
- Szinte underground státuszból emelkedtetek a két társulattal a legnépszerűbb szórakoztató sztárok közé, s ennek köszönhetôen most a szilveszteri tv-műsornak is a L'art pour l'art Társulat volt az egyik fénypontja. Mivel magyarázható ez az üstökösszerű karrier?
- Mi egy különleges műfajt - az abszurdot - képviseljük, aminek újabban a népszerűsége miatt teret adnak. De a L'art pour l'art Társulat sikerében 8 év munkája van! A társulat 1986-ban kezdte meg a működését, s ha már akkor is lett volna tv-műsorunk, akkor 8 évvel ezelôtt is hasonló sikerünk lett volna. De a tv-ben csak az utóbbi egy évben szerepelhettünk rendszeresebben. Tavaly szilveszterkor mutatták be a Vastyúk is talál szeget című sorozatunk második részét, amely igen sikeresnek bizonyult, s ismertté tette a társulatot. Szerintem azonban annak, hogy népszerűek vagyunk, sem esztétikai, sem társadalmi-ideológiai oka nincs, egyszerűen csak lehetôséget kaptunk a televízióban.
- Ezek szerint az abszurd humor magyarországi jelentkezését is erôs közegellenállás fogadta?
- A televízióban igen. Nagyon sokan gondolták úgy, és sajnos egyesek ma is azt hiszik a Szabadság téren, hogy ez rétegműfaj. Ezért sugározták a Szilveszteri Vastyúkot olyan lehetetlen idôpontban. Holott 8 éve országosan a leglátogatottabb műsor a miénk. Ezt a műsorszervezôktôl tudom, akiktôl mindig meg szoktam kérdezni, kik szerepeltek máskor, s milyen volt a nézettségük. Mindenhol az derül ki, hogy akár színházi, akár humoros produkció esetében a nézôszám nem éri el a miénket. Balatonfüreden például holtszezonban egy úgynevezett populáris humoros esten 30 fizetô nézô volt, a miénken négyszáz! Tekintve, hogy Hofi Géza az egészségi állapota miatt nem turnézik, elmondhatjuk, hogy Magyarországon ma ez és a Hócipôé a legnépszerűbb humor. S nemcsak a művelôdési házak látogatottsága igazolja ezt, hanem megvan a Gallup jelentése az októberben sugárzott Vastyúk-adás nézettségérôl. Csak a Dallas, a Híradó és más nagy nézettségű műsorok elôztek meg. S a nézettséget nem lehet azzal magyarázni, hogy mert fôműsoridôben ment. Az elôtte levô műsort 20.15-kor negyedannyian nézték!
- Tehát van piaca annak, amit csináltok. De vajon mit ,,vesz" meg a nézô a ti esetetekben: a sztárokat, az elôadást, az abszurd humort?
- Inkább az a szellemiség, az a látásmód érdekli, amit mi képviselünk. Ez nem divat, hanem egy nagyon mély gyökerű szellemiség. Van, aki ebbôl csak annyit él meg, hogy röhög a poénokon, de talán azért ô is érzi, ha nem is fogalmazza meg magának, hogy ez fajsúlyos dolog.
- Budapesten már-már kultikus tisztelet alakult ki körülöttetek, mint annak idején Cseh Tamás körül a 25. Színházban. Ahol felléptek, ott jegyekért kiabáltak, sôt, hamisítják azokat, az est poénjait szájról-szájra adják... De vajon vidéken honnan tudja a közönség, hogy mire váltja meg a jegyét?
- Az ottani siker egyértelműen a televíziónak köszönhetô. A közönség ma is szelektál, nem ad ki bármire többszáz forintot. A hakni-program is országosan ismert szereplôkkel megy, de rájuk már kevésbé kíváncsiak. Ami viszont a tv-ben újszerűnek tűnt és tetszett, arra hajlandók elmenni és fizetni. Mi 1990 végen a Holló-Színházzal szerepeltünk elôször a tv-ben a Humorfesztiválon, amikor döntôben az egyik fôdíjat is megkaptuk. De nagyon sokat lendített rajtunk az is, amikor a Holló-Színház meghívást kapott a Friderikusz-showba. Tavaly pedig a L'art pour l'art Társulatnak volt két Vastyúk-produkciója a tv-ben.
- Eddig a közönség humorban vagy az övön aluli vagy a politizáló, aktualizáló humor között választhatott. Évtizedekig ezen nevelôdött, ezen röhögött. Most ez a két társulat egészen másfajta humorral ér el sikereket. Honnan van ennyi embernek antennája az abszurd humor vételére?
- Szerintem az embereknek korábban is lett volna antennája, mert ez a fajta humor univerzális emberi értékeket képvisel, s nagyon sok szeretet és bölcsesség sugárzik belôle. Ha 20 évvel ezelôtt lett volna, akkor ugyanúgy szerették volna, mint ma, s hiszek benne, hogy 20 év múlva is szeretni fogják.
- Más országokban - például Angliában - ennek a humornak nagy hagyományai vannak. A magyar humor története azonban nem ismer abszurd-elôdöket. Miért?
- Nem tudom. De az tény, hogy Angliában a háború után komoly hagyományai alakultak ki az abszurdnak. A rádióban például évtizedekig ment hetente a The Goon Show című sorozat, amelyben - többek között - Peter Sellers is szerepelt. A mai napig számos képviselôje van ennek a humornak klubszinten, tv-szinten és mítoszszinten is. Az is érdekes, hogy bár mi már 8 éve sikeresek vagyunk, de ezt a humort nálunk azóta se műveli senki más. Nincs konkurencia.
- A magyar kultúra hagyományaiban azért mégis vannak nyomai az abszurdnak. Karinthy-tól Sándor Györgyig lehetne említeni neveket.
- A magyar kabaré hagyományaiban tudomásom szerint nincs nyoma az abszurdnak. Inkább a magyar irodalomban lelhetôk fel ,,rokonok". Például, ahogy Karinthy és Kosztolányi ,,hülyéskedett" egymással az életben. Aztán említhetném Örkény Egyperces novelláit. Némelyik annyira rokon, hogy a Holló-klubban felolvastunk egyperceseket, s ezek ugyanúgy ,,megéltek", mint egy Monty Python-jelenet.
- Elképzelhetô, hogy egyszer majd valaki Örkény és L'art pour l'art Társulat közötti kapcsolódásokról ír doktori disszertációt?
- Persze. Miért ne? Örkénynél is vannak egész abszurd dolgok.
- Mit szól a szakma a sikereitekhez? Egyáltalán befogadott benneteket?
- Melyik? Abszurd humorral foglalkozunk, de egyértelműen színháznak nevezném azt, amit csinálunk. Mi színházi elôadásokat tartunk. Igaz, sokszor beszélünk a közönséghez, ami hasonlít a kabaré konferálásához, de ugyanakkor rengeteg dramatikus elem is van az elôadásokban. Ezek tehát színházi estek.
- Ha már színházról beszéltél: el tudod képzelni, hogy a Holló-Színházat vagy a L'art pour l'art Társulatot meghívják a színházi találkozóra? Vajon a színházi szakma is azt gondolja-e, hogy amit csináltok az színház?
- A színházi szakma egyáltalán nem tartja velünk a kapcsolatot. A találkozóra ennek megfelelôen még soha nem hívtak meg bennünket. Azoknak a színházi embereknek, akik vették a fáradtságot, és eljöttek - Básti Juli, Sinkó László, Szacsvay László - egy-egy estünkre, azoknak nagyon tetszett az, amit csinálunk. Milyen érdekes, hogy a ránk kíváncsi színészek akkor valamennyien a Katona József Színház tagjai voltak! Pedig a színházi szakmának saját érdeke volna, hogy jobban szeresse az estjeinket, mert nagyon sokat tanulhatnának belôlük. Gyakran olyan művészi problémákról mesélnek a Stúdió műsoraiban a színházi emberek, amiket mi már régóta megoldottunk. Ahová az úgynevezett hivatalos színház szeretne eljutni egy-egy elôadásával, azon mi már túlvagyunk. Az nálunk a minimum. Mi akkor kezdünk próbálni. Ezt a legkomolyabban mondom.
- Ha a színházi szakma nem figyel oda rátok, akkor bizonyára a humor képviselôivel alakult ki jobb viszonyotok?
- A kabaré sem fogadott be bennünket, mert nem turnézunk, haknizunk velük. De nincs is rá szükségünk, mert mi saját estjeinkkel is telt házakat tudunk csinálni! Emberileg néhányukkal jó viszonyban vagyok, másokról viszont tudom, hogy nem szeretik azt, amit csinálunk. A tehetségesek - Farkasházy, Koltai, Verebes - szeretik. 1987-ben még Sándor Gyuri is a nyakunkba borult egy L'art pour l'art-est után. Ô is nagyon szerette, de pár éve eltűnt.
- Az ô humorával mennyire vállaljátok a rokonságot?
- Hát, nagyon szôrmentén. Az ô dolgaiban sok tágabb értelemben vett politikum van, ami a miénkbôl teljesen hiányzik. Ô nagyon művelt ember, aki rengeteg irodalmi utalást tesz a szövegeiben, s az ilyen utalások a mi műsorainkból hiányoznak. Akkor volt köztünk rokonság, amikor az utcai játékait csinálta, amikor gyakorlatilag magából csinált ,,hülyét". Én ezeket a műsorait látva hívtam fel- és meg a L'art pour l'art-estre.
- Szavaidból az derül ki, hogy sem a színház, sem a humor hagyományos struktúrája nem fogadott be és el benneteket. Külföldön is ilyen ellenállással kellett megküzdenie a példaképeiteknek, például a Monty Python csoportnak?
- Nem. Angliában és más országokban is nagy hagyományai vannak az abszurd humornak. S az a legviccesebb, hogyha Hollandiából, Olaszországból vagy Angliából Magyarországra jön egy ilyen társulat, akkor az összes színikritikus csöpögô nyállal ott áll a nézôtéren, mert nem tudnak leülni, annyian vannak. Eközben itt van a városban két olyan produkció, ami nemcsak hasonló, de ráadásul az anyanyelvükön szólal meg. S ezekrôl mégsem hajlandóak tudomást venni.
- Ez is magyarázza, miért a Bábszínházban játszotok?
- Mi korábban két évig az Arany János Színházban léptünk fel, majd amikor a színház igazgatója, Meczner János átjött a Bábszínházba, megkérdezte, nem volna-e kedvünk nekünk is átjönni? Volt, mert a színházterem itt nagyon bensôséges hangulatú. Annak, hogy itt játszhatunk, az is az oka, hogy mi jelentôs hasznot hozunk ennek a színháznak. Mi vagyunk az a kivételes színházi produkció, amely nem ,,eszi", hanem ,,csinálja" a pénzt! Ez is bizonyítja, hogy lehet színházat csinálni olyan nívós szellemiséget képviselô produkcióval is, ami még ráadásul profitot is hoz.
- Hány százalékos a nézettségetek?
- Százszázalékos. Minden estre minden széket eladnak.
- A Magyar Hírlapban nemrégiben közzétették, hogy a Soros Alapítvány kiket és milyen produkciókat támogat 1995-ben. Ez a két társulat 1,3 millió forintot kapott, ami elég csinos összeg. Ezek szerint Sorosék támogatásra méltatónak ítélték, vagyis ,,díjazták" azt, amit csináltatok. Mit bizonyít ez számodra?
- Én a pályázatban részletesen leírtam, hogy mire kérjük a támogatást. Fény- és hangberendezéseket szeretnénk vásárolni, hogy vidéken is színvonalasan tudjuk kiállítani az estjeinket, se ne a helyi körülmények függvénye legyen, hogyan világítunk. A Soros-támogatás annak bizonyítéka, hogy van humoruk, nyitottak az újra, s nemcsak az arisztokratikus színházi vállalkozásokat támogatják. Én azt is leírtam nekik, hogy mi nem egy budapesti elefántcsonttoronyban akarunk színházat csinálni, hanem mi mindenkihez odavisszük...
- A Soros-pályázathoz két ajánló is kell. Benneteket ki ajánlott?
- Farkasházy és Bródy. Ô leírta, hogy a kezdetektôl fogva megnézte minden bemutatónkat, s nagyon tetszett neki. Farkasházy 88-ban a L'art pour l'art Társulat estjét látva mondta azt, hogy ô nem nagyon tud nevetni rajta, de látja, hogy az embereknek ez tetszik, tehát ô segít nekünk. Csinált is egy tv-felvételt, de nem adták le. Aztán 90-ben a Holló-Színházat látva azt mondta, hogy jelentkezzünk a Humorfesztiválra, s szerintem az egyik fôdíj nekünkítélésében nagyon nagy része volt. Ma már a fiaival együtt ô is nevet a produkciókon. Megszerette azt, amit csinálunk, nemcsak elismeri.
- A közönségeteket elnézve, elsôsorban diákok - középiskolások, egyetemisták - a ,,vevôk" erre a humorra. Ami nem véletlen, hiszen Hugyos Józsi bácsi-féle humor az ösztönökre alapoz, míg az abszurd intellektuális befogadókészséget igényel.
- Szerintem ez tévedés. Ez nem asszociációs humor. Én sem vagyok asszociatív típus. Sokszor nem is értem például a Sándor Gyuri humorát. Én pont azt szeretem ebben a humorban, hogy egyszerű, világos. Semmiféle utalás, üzengetés, célozgatás, kacsingatás nincs benne a sorok között, hanem minden az, ami...
- Akkor miért nem művelték, művelik mifelénk? Csak a legnagyobb intellektusok: Karinthy, Kosztolányi, Örkény... Ugyanakkor a közönség sem követelte ki magának korábban!
- A közönség nem tudta, hogy létezik ilyen. S amíg nem tudod, hogy ilyen van, addig nem is hiányzik. Ahogy a dzsungelben élônek sem hiányzik az MTV vagy a rágógumi!
- Kanyarodjunk vissza a gyökerekhez. Hogyan találtál rá például a Monty Pythonra? Vagy szerinted John Lennon írásai, versei, rajzai ennyire kapcsolódnak ehhez a vonulathoz?
- Olyannyira kapcsolhatók, hogy maga John Lennon nyilatkozta két nappal a halála elôtt a BBC-nek, hogy inkább lett volna a Monty Python, mint a Beatles tagja. Ô is ugyanazon a Goon Show-n nevelkedett fel, mint a Monty Python tagjai.
- Mondhatjuk azt, hogy a Goon Show és a Sárga tengeralattjáró című film, Lennon írásai és a Monty Python tv-sorozata egy tôrôl fakadnak, egy szellemiséget képviselnek, egy lánc részei?
- Mondhatjuk. S ebben a láncba még nagyon sok mindenkit bele tudnánk illeszteni, akiket nálunk kevésbé ismernek. Például Spike Milligant, az angol abszurd ôsatyját, a Goon Show szerzôjét, akit nemcsak a Monty Python tagjai tisztelnek elôdként, de Peter Cook és más angol abszurd szerzôk is. Ugyanakkor Peter Cook, akinek írásait a Holló-Színház is játssza, maga is kultikus figura. Cambridge-ben tanult, ahol a humoros elôadóknak volt egy klubja. Amikor ô elment onnan, olyan erôs volt a hatása, hogy azt írták róla, késsel lehetett vágni a Peter Cook-szellemiséget.
- Életkorukat tekintve a felsoroltak mind egy nemzedékhez tartoznak. Ez a nemzedék adta a Beatlest, a Stonest, teremtette a beatzenét, mint hangzást, a beatmániát, mint tömegjelenséget. Ezek szerint - bár nem tudunk bôvebbet róla -, de humorban is a beathez hasonló áttörés következett be a hatvanas évek végére Angliában?
- Igen. Az igazi robbanást 1969-ben a Monty Python színrelépése jelentette, akik tv-szerepléseikkel, műsoraik struktúrájával, elôadásmódjukkal abszolút újat hoztak. Ahogy például a tv-műsoraikat felépítették, ahogy egy jelenetet kidolgoztak, hogy ne hagyományosan eleje, közepe, vége legyen, hanem pici bevágásokkal, visszautalásokkal, egymásba csúsztatásokkal teljesen új szerkezet jöjjön létre.
- Ma ezt sokan jellegzetesen angol humornak gondolják, amely nemcsak elôadásmódjában, de szellemiségében is egyedi.
- Ez megint csak fatális tévedés. Mert angol humor például a Folytassa-sorozat vagy Benny Hill humora is. Pedig milyen messze állnak a Monty Pythontól vagy Peter Cooktól. Ahogy nincs ,,magyar líra", mert Balassi vagy Ady is más-más verseket írt, úgy nincs ,,német zene" vagy ,,angol humor" sem! Amit mi a L'art pour l'art-ban csinálunk, az abszurd humor, tele olyan szóviccekkel, jelenetekkel, amelyek más nyelven nem is születhetnének meg. Tehát ilyen értelemben beszélhetünk csak ,,angol" vagy ,,magyar" humorról.
- Kelet-Európában mennyire népszerű ez a műfaj?
- Nincsenek pontos információim. Arról tudok, hogy 2-3 éve Lengyelországban volt Monty Python-fesztivál. Ha az emberek megismernék ezt a humort más országokban is, biztos, hogy kíváncsiak lennének rá!
- Te mikor és hol ismerted meg ezt a humort?
- 1983-ban voltam Angliában, ahol láttam Az élet értelme című Monty Python-filmet. Ez volt az utolsó közös munkájuk, s nekem nagyon tetszett. Elkezdtem keresni a csoport régebbi alkotásait, s megszereztem a könyveiket, a lemezeiket is. Késôbbe hozzájutottam a csoport tv-sorozatának filmjeihez. Úgy éreztem, nemcsak kiváló munkák ezek, de nekem személyesen is közöm van hozzájuk.
- Mikor tudatosodott benned, hogy az abszurd humorral kell foglalkoznod? A nyolcvanas évek elején még popzenészként voltál ismert.
- Egy ideig csak kedveltem ezt a műfajt, de nem foglalkoztam vele. A nyolcvanas évek elején valóban a GM 49 együttessel dolgoztam. Ez 1981-tôl 85-ig működött. Fanyar, ironikus, újhullámos zenét játszott. Két kislemeze és egy nagylemeze jelent meg.
- A nyolcvanas évek elején a magyar popzenében számos jele volt annak, hogy esetleg pop és a humor különbözô stílusainak ötvözésébôl valami új születik. A KFT színházi estjei, a Bizottság dadaista-szürrealista alkotásai, a Neoprimitív szocreál csasztuskái, a Satöbbi ,,penge" iróniája, egy Feró beatricés paródiái, a Voga-Turnovszky duó blôdlije vagy a GM 49 és más újhullámos zenekarok új látásmódú dalai a pop és a humor egyszerre történô megújulását ígérték. Aztán mindez az új hullámmal együtt ellaposodott. A GM 49 is egy bugyuta elektro-pop lemezt adott ki 85-ben...
- A lemez producerével együtt arra gondoltunk, hogy majd ez lesz a nagy üzleti siker. Nem lett az, s hamarosan a zenekar is feloszlott. Én Laár Andrással, a KFT énekesével jó barátságban voltam, közös dalokat is írtunk. Ô akkor a KFT és a Kamara Rock Trió koncertjein groteszk hangvételű verseit is mondta, amelyek nekem is, a közönségnek is nagyon tetszettek. 1985 végén ezért azt javasoltam neki, hogy csináljon egy önálló estet, amiben övé a fôszerep, de mégis többen szerepelünk benne. Én leszek a konferanszié, írunk bele jeleneteket, betétszámokat. Így született meg 1986-ban a L'art pour l'art Társulat elsô estje, a Jelenetek a költô életébôl, amellyel elkezdtünk turnézni vidéken, s mindenütt nagy sikerünk volt. A hivatalos kultúra nem foglalkozott velünk, de az egyetemista réteg a kegyeibe fogadott bennünket. Késôbb a társulat összeérlelôdött állandó együttessé, amely a mai napig csak a saját maga által írt jeleneteket, verseket adja elô. Tagjai még Dolák-Saly Róbert és Nagy Natália, akit egy gimnáziumi szereplés alkalmával fedeztem fel. Ez a társulat 1988-ban bemutatta a Farkas a mezôn, 1991-ben pedig a Rengeteg parittya című estjét is.
- A másik társulatod, a Holló-Színház ezzel egyidôben, 1990-ben alakult meg. Miért volt szükség a létrehozására?
- 1989-ben már motoszkált bennem, hogyan lehetne az általam megkedvelt angol humort a magyar közönséggel is megismertetni. A fellépések során megismertem a hazai közönséget is, s arra gondoltam, hogy ezt a két dolgot össze kellene hozni. Laár Andrásnak elég sok elfoglaltsága volt, Dolák-Saly is írta új lemezének anyagát. Így jött létre a munkamegosztás, hogy a L'art pour l'art Társulattal csak a magunk által írt abszurd humort adjuk elô, a Holló-Színházzal pedig angolból fordított humoros jeleneteket mutatjuk be. Ennek a társulatnak rajtam és Nagy Natálián kívül még Novák Péter és Pethô Zsolt a tagjai.
- Érdekes, hogy mindkét társulat tagságát popzenészek alkotják. Ez véletlenül alakult így, szándékosan választottad ki így a partnereket, vagy van valami speciális magyarázata?
- Ez a két társulat barátokból állt össze, tehát nem véletlen, hogy mindenki aktív zenész. Laár a KFT, Pethô a Satöbbi, Novák a Kimnowak tagja. Valamennyien érzékeny művészemberek, akik nagyon szeretik ezt a műfajt. További érdekesség, hogy nemcsak zenészek, de valamennyien énekesek, sôt szólisták. De hogy miért éppen popzenészek művelik az abszurd humort Magyarországon, ennek titkát még nem tudtam megfejteni.
- Ezek a művészek zenekarokban frontemberek, sztárok. Hogyan sikerült ôket teammé, csapattá, együttessé szervezned?
- Ott volt a Monty Python példája, ahol 5 egyenrangú színész alkotott egy csapatot. S azt mindenki belátja, hogy együtt dolgozva egy új minôség születhet! Ahogy a Beatles vagy mások esetében is volt erre példa.
- A két társulat tagjai külön-külön is nagyon elfoglaltak. Hogyan sikerül közös munkára fogni ôket? Hogyan születnek az estek, hogy találódott ki Pandacsöki Boborján vagy a már-már legendásan hülye Besenyô család figurája, beszédmódja, játékstílusa?
- Pandacsöki Boborján figurája úgy született, hogy Dolák-Saly nagyon szereti a kutyákat, s szokott hozzájuk beszélni. S így, a kutyákhoz beszélve alakult ki ez a beszédstílusa. Ô egy kutyát utánoz ezzel, érzékeltetve, hogy a kutyák milyen maflák. A figura nevét Laár találta ki hozzá. Nagyon érdekes, hogy amikor Robi Pandacsöki hangján beszél, akkor a figurához kapcsolódó ötletei is támadnak. Ha viszont öregbácsi hangon szólal meg, akkor olyan ötletei vannak, olyan szókincse van, amit a Besenyô család jeleneténél tudunk használni. De van neki Kádár János-hangja, amikor ôt utánozza, s ilyenkor megint egy teljesen más szóhasználattal él. A Besenyô család Dolák-Saly kedvesének az ötletébôl született. Ô találta ki, hogy Robi legyen a nagyapa, én a feleség, Natália a kislány és Laár Andris az apuka, aki Besenyô Pista bácsiként korábban mint Pandacsöki edzôje vált ismertté. Az a furcsa nyelvezet, amit beszélünk, tavaly született, amikor januárban-februárban elkezdtünk jeleneteket írni. Improvizáltunk, össze-vissza beszéltük, de azért mégse teljesen zagyvaság a végeredmény. Most a szilveszteri műsorban ennek már az érett változatát mutattuk be, de én úgy gondolom, hogy vannak még tartalékaink.
- A L'art pour l'art Társulat esetében hogyan történik a jelenetek színpadra állítása? Van rendezô, dramaturg, vagy ez is teammunka?
- A műhelymunka általában úgy zajlik, hogy Laár, Dolák-Saly és én találjuk ki a figurákat, a jeleneteket, s én írom le a szöveget, mint ,,irnok". Nagy Natália is egyre több ötletet hoz. Van úgy, hogy utazás közben kezdünk el hülyéskedni, vagy jut eszünkbe egy-egy jó ötlet, s én akkor ezt leírom. Van úgy, hogy otthon agyalunk, s vagy megírjuk magunk, vagy elmeséljük az így kitalált ötletet a többieknek. Laár és Dolák-Saly 40-40, én kb. 20 százalékban vagyok szerzô. De ezek nem olyan felépített figurák, mint amikor egy színész megtalálja magában a Hamletet. Mi teoretikusan nem foglalkozunk túl sokat a dolgokkal. Mi hangokat próbálunk ki és mindent a gyakorlatban csinálunk. S ha mi magunk röhögünk valamin, akkor az jó, azon a közönség is fog nevetni. Mi elôször mindig egymást röhögtetjük. A jeleneteket aztán közösen állítjuk színpadra. Mi döntjük el, mit játszunk, milyen szerepet ki kapjon, mi legyen a sorrend...
- Most, hogy valóban kirobbanó sikeretek van, s egyre több a munkátok, tervezed-e kamaraegyüttesek bôvítését, vagy maradnak a ,,szenzációs négyes"-ek?
- A L'art pour l'art Társulat olyan, mint a Beatles. Nem lehetséges a személycsere! Addig csináljuk, amíg egészségileg bírjuk. Épeszű szünetekkel ezt az emberi kor legvégsô határáig lehet csinálni. A L'art pour l'art-ral négy évig nem léptünk fel, de október óta ismét vannak elôadásaink. A Holló-Színház is megtalálta a helyét. Én viszont szeretnék Dózsa Gergôvel, egy debreceni sráccal, aki Nyilas Misi szerepét énekelte Debrecenben, egy kamaraszínházi estet létrehozni. Bennem továbbra is megvan a fölfedezô, kezdeményezô ösztön.
- 1995 tehát ,,nyomulós" éve lesz a társulatoknak. De az elôdökhöz hasonlóan bôvítitek-e a repertoárt? Lesz-e tv-sorozat, könyv, lemez?
- Igen. Szeretnénk bevinni a tv-be két újabb Vastyúk-forgatókönyvet, s ha lehet, még további kettôt is leforgatnánk ebben az évben. Már elkészült az a CD és hangkazetta, amelyen fele részben zene hallható. Ilyet minden évben csinálhatunk, a Polygrammal hároméves szerzôdést írtunk alá.
- Ha magadnak kellene jellemezned a produkciókat, hova sorolnád ezeket a társulatokat?
- Érdekes, egyéni színfolt ez a magyar kulturális életben, amely egyrészt nívós, másrészt populáris. S ezt a kettôsséget eddig nagyon keveseknek sikerült megvalósítaniuk. Kabos Gyulát, a Beatlest vagy az Illés együttest említhetem.
- Ha 95-ben mégis meghívnának benneteket a színházi találkozóra, az mit bizonyítana a számodra?
- Azt, hogy a magyar színházi élet is fiatalodik, hogy egy-két ember képes túllépni az egoizmusán és az irigységén. S akkor mi meg tudnánk mutatni egy-két jó dolgot a szakmának.
| Sebôk János |