1993. március

Galla Miklós a Friderikusz-showban

Galla Miklós elôszava: A következô riportban elhangzik az angol humor kifejezés. Itt az ideje, hogy egy azóta elterjedt félreértést megpróbáljak eloszlatni. Angol humor, mint stílus, műfaj nem létezik. Hiszen az angol humoristák egymáshoz képest éppannyira eltérôek, mint mondjuk a magyar költôk, a német zeneszerzôk, vagy a svéd építészmérnökök. Helyesebb, ha egyfajta abszurd humorról beszélünk. Ez viszont nem nemzetiségfüggô. Hiszen műveli angol ember éppúgy, mint olasz, dán vagy magyar.



FS: Most pedig következzék Galla Miklós.(bejön Galla Miklós) Miklós!

GM: Igen. Figyelek.

FS: Hogy aztán legyen mirôl beszélni, mindjárt az elején mutattok valamit?

GM: Igen.

FS: Stílszerűen szólva. Kár!

GM: Igen, értem az utalást. Laury Rauly angol szerzô jelenete következik, amely egy erdei tisztáson játszódik. Szereplôi pedig az... ez igaz, ne nevessenek. Tehát a szereplôi az imádkozó sáska pap, az imádkozó sáska vôlegény, illetve az imádkozó sáska menyasszony.

Az imádkozó sáska esküvôje

FS: Szóval ez lenne a sajátos angol humor?

G: Igen.

F: És mondd, mennyire originális, mennyire eredeti ez? Magyarán oda akarok kilyukadni a kérdésemmel, hogy ezt ti írjátok, mert hogy van már két egész estét betöltô műsorotok. Tehát ti írjátok vagy angol humorból lopjátok, finomabban szólva kölcsönzitek, fordítjátok és aztán elôadjátok?

G: Nézd! Tekintve, hogy mindig megmondjuk, hogy ki az eredeti szerzô, lopásról úgy gondolom nem beszélhetünk. Tehát az Otto Klemperel sem lopja el a Beethoven szimfóniát, hanem elvezényli. Tehát én is az elején például mondtam, hogy ezt Laury Rauly írta. Úgyhogy innentôl kezdve ez már nem lopás, nem plágium, hanem úgynevezett műfordítás.

F: Galla Miklósról tudni kell, hogy hosszú utat járt be. Elôször is késô estin se tudtál leérettségizni. Így kezdôdött az életed.

G: Igen.

F: Aztán utána voltál kézbesítô...

G: Nem az, hogy nem tudtam. Álljon meg a menet!

F: Bocsánat.

G: Nem tudtam, mert valamelyik tárgyból meghúztak. Hát el kellett volna mennem úgynevezett pótérettségire. Nem tudom, matematikából talán... És közbe kiderült az ORI-ban, mer akkor még volt ilyen, hogy ORI. Országos Rendezôi Iroda, hogy elôadóművészi engedélyt már négy gimnáziummal is lehet kapni. Nem kell érettségi. Én meg akkor, hát mi a fenének? Ugye? Mert ahhoz kellett volna csak érettségi, hogy én továbbtanuljak. Amit tudtam, hogy soha nem fogok. Úgyhogy ezért nem mentem el a pótérettségire.

F: Viszont elmentél elôbb kézbesítônek, aztán lettél nagyon éles, nagyon kritikus hangú pop-rock szakíró. Rengetegen azóta, hogy úgy mondjam átokba is foglalják a nevedet.

G: Igen?

F: Én minden esetre...

G: Nekem nem mondják.

F: Neked nem mondják, mert kinôttél ebbôl a szakmából és idôvel kár ezt mondani és aztán jött ugye a L'art pour l'art, illetve azzal párhuzamosan a Holló-Színház.

G: Igen.

F: Honnan szedted össze a többieket?

G: Többieket? Innen-onnan.

F: Fôleg azokra voltál vevô, akik kellô faarccal rendelkeztek?

G: Faarcúnak szerintem a Zsoltot, meg engem lehet nevezni. Meg Natália, azt nem tudom, szerintem nem faarcú. A Kovalik sem. Sôt a Kovinak kifejezetten ruganyos, rugalmas arca van.

F: Kovi volt a pap most az elôzô jelenetben?

G: Igen. De ha már itt tartunk a tagoknál, akkor van egy ötödik tag, aki most nincs itt. Ez a Novák Peti.

F: Hahahahahaahhahaahah. És elôveszi a zsebébôl az arcképét. Mutassuk meg a kamerának, jó?

G: Hát azért van.

F: És azt mond meg, kik erre fogékonyak? Kik a ti nézôitek? Az angol abszurd az ide elég régóta nem igen tud betörni széles körben.

G: Nem tudom, amikor mi ezt elkezdtük, akkor rögtön úgy tűnt, hogy ez nagyon kell a közönségnek.

F: Fôleg mely réteg vevô erre?

G: Nézd, fôleg, azt lehet mondani, hogy fôleg, ez jó szó.

F: Te most ironizálsz?

G: Nem. Dehogy is. Én tudok komolyan is beszélni, és szoktam is. Mirôl volt szó?

F: Ugye? Rögtön kiestél a szerepedbôl.

G: Fôleg, nagyrészt valóban egyetemisták, fôiskolások, középiskolások, de azért tágul a spektrum. Tehát elôfordult már Miskolcon, hogy a 6. osztályt elhozta a tanító néni, vagy tanár néni. Meg az is elôfordul, hogy tisztességben megôszült családapák, családanyák jönnek. Szóval tágul, tágul...

F: Szélesedik a spektrum, eljut elôbb-utóbb a nagyközönséghez is.

G: Igen. Bár tegnap bementem az Arany János Színházba, ahol Pesten szoktunk játszani, és lemértem az egyik ülést. Az 55 centi volt, karfától-karfáig. És azt felszoroztam az egy sorban található ülések számával, és kijött az, hogy körülbelül 9 méter széles egy sor. Úgyhogy ez a széles nagyközönség már most is megvan szerintem. Mindig jön ez, hogy a széles közönség. Nem tudom, ennél szélesebb ne legyen.

F: Akkor jöjjön egy újabb jelenet, és azután folytatjuk a beszédet.

G: Jó.

A süket

F: Ez a faarc, ami rendelkezésedre áll. Egyáltalán ez a hanghordozás, ahogyan te hordozod a hangjaidat ez például egy betanult, tehát elsajátítottad, vagy születési rendellenesség nálad?

G: Születési. Semmiféle fölvett manír ebben nincs. Nekem az az elvem, hogy minden helyzetben természetesen kell viselkedni. Tehát van a színpadon is egy természetes viselkedés, meg a színpadon kívül is. A kettô nem ugyanaz. Az a lényeg, hogy az ember próbáljon meg természetes lenni. És az abban a közegben helyén való viselkedést felvonultatni. Én semmiféle ilyen erôltetett hangot, faarcot nem igyekszem fölvenni, hanem hát ez van.

F: Tudod mit, úgy teszek, mintha ez nem lett volna célzás, és megmutathatod, hogy ez a sajátod, mert a következô jelenetben te is benne vagy.

G: Igen. Ez John Cleese angol szellemóriás, író, színész alkotása. 1968-ban írta. Az a címe, hogy Felvételi beszélgetés.

Hát akkor megyek. Jó?