Nagy sikerrel szerepelt Ózdon a Holló Színház, mely az abszurd humorból adott ízelítõt a helyi közönségnek. A pergõ ritmusú elõadás szünetében Galla Miklóssal beszélgettem.

   - Hát, ez nem így van, az is elõfordul, hogy olyat mondok, amin nem nevetnek. Valóban várják, hogy megnevettessem õket, de egyáltalán nem kritikátlanok.

   - Elõfordul, hogy várni kell egy kicsit, amíg megértik a poént?

   - Nem, általában elég hamar reagálnak. Van olyan, amit egy kicsit késõbb dolgoznak fel agyilag, de az is jó, mert akkor késõbb beerõsödik.

   - Hogyan tudná meghatározni az abszurd humort, melynek Ön a legnagyobb hazai képviselõje?

   - Én nagyon szeretem, mert érzem is ezt, de elméleteket nem tudok gyártani róla, és csinálom. Érzem, hogy mi illik ebbe a dologba és mi nem. Nagyon szeretem az abszurdot, nekem ilyen az ízlésem.

   - Sokszor testi funkciókra hegyezõdnek ki a poénok, és szerintem néha gyomorkavaró ez a stílus.

   - Igen, ez így van, de van, akinek pont ez a jó. És az is, ami gyomorkavaró, módjával van használva, nem állandóan arról van szó. Csak ez egy olyan harsány dolog, hogy ezt jobban megjegyzi az ember.

   - Az utóbbi években néhány hollywoodi vígjáték is erre épült. Lát ebben tendenciát?

   - Ennek sok megnyilvánulása van a mûvészet minden területén. Az abszurd humornak feltétlenül része egy kicsit a morbiditás, a megbotránkoztatás, meg a gyomorkavaró dolgok is. De csak egy része, én figyelek arra, hogy ne állandóan ez legyen, mert akkor már nem lenne érdekes. Attól érdekes, hogy csak párszor van.

   - Mennyiben más a magyar közönség, mint az angol?

   - Százával vannak olyan angol tévémûsorok vagy egyszemélyes elõadómûvészek, akiknek nem lehet lefordítani a mûsorát, mert annyira odavaló, annyira speciális. Amiket mi elõadunk, az csak nagyon kis része ennek a dolognak.

   - Megpróbálta már átvinni a Holló Színházat angol nyelvterületre?

   - Ezzel még nem próbálkoztam, már csak azért sem, mert ott vannak az eredetiek. Ráadásul az angolok nem szeretik, ha valakinek nem jó a kiejtése. Ha odamegy egy magyar szerencsétlenkedni, annak nem hiszem, hogy örülnének. Én ismerem annyira az angolokat, hogy tudjam, nem lenne tekintélyünk. Õk azt szeretik, ha valaki úgy beszél angolul, mint õk, vagy mint egy amerikai. Inkább legyen kevésbé szellemes az elõadó, de beszélje tökéletesen a nyelvüket.

   - Az Ön nevét a L'art pour l'art Társulattal együtt ismerte meg a közönség, melynek vezetõje és alapítója volt, de késõbb nem a legjobb barátsággal váltak el.

   - Nem barátságban váltunk el és most sem vagyunk kapcsolatban. Én valóban tíz évig dolgoztam azért a társulatért és miután munkám gyümölcse beérett, elüldöztek. Igaz, hogy formailag én léptem ki, de olyan helyzetet teremtettek, hogy kénytelen voltam kilépni. Õk utána is ugyanazon a néven folytatták a munkát nélkülem, mintha mi se történt volna, de a közönséget nem lehetett becsapni.

   - Még mindig keserûen gondol vissza erre?

   - Velem akaratukon kívül jót tettek, mert ebben a társulatban sokkal jobban érzem magam és végül is a Holló Színház volt az, amely ezt a stílust országosan elterjesztette, hiszen 1990-ben humorfesztivált nyertünk és attól kezdve nagyon sok tévészereplésünk is volt.

   - A Holló nevet a fekete humor miatt választották?

   - Nem, hanem volt egy jelenet, ami az õszi CD-n is rajta van és az a címe, hogy Hollók. Arról szól, hogy egy ember megpróbál a víz alatt hollókat repülni tanítani.

   - Van szimbolikus értelme annak, hogy lehetetlenre vállalkoztak ezzel?

   - Nem, ez csak egy nagyon jó jelenet, amit szeretünk játszani. Nálunk egyébként általában semmi szimbolika nincs. Én egyszerû lélek vagyok, kifejezetten antiasszociatív elme.

   - Milyen tervei vannak a közeljövõre?

   - Elõkészítés alatt van néhány tévémûsor, amely már forgatókönyv szintjén kész van. Az új CD hangfelvételei is elkészültek, és ez az év második felében fog megjelenni.

   - A társai, akiket maga köré gyûjtött, nagyon fiatalok. Ön az, aki irányító szerepet vállalt?    - Én inkább azt mondanám, hogy együtt vagyunk. Szerintem õk sem úgy élik ezt meg, hogy körülöttem vannak, hanem hogy tagjai a Holló Színháznak.

   - Az Önök közti korkülönbség azért okot adhat arra, hogy atyáskodó legyen idõnként.

   - Lehet, hogy néha atyáskodom, de azt hiszem, inkább egyenrangú felekként kezeljük egymást és egy csomó mindenben én hallgatok rájuk. Hiszen mindhárom kollégám játszott hagyományos színházban, én pedig nem. Például Gergõ volt Nyilas Misi és Maugli is, ami két musical-fõszerep. Ez azt jelenti, hogy próza, élõ ének és tánc is volt az elõadásban. Laci is játszott hagyományos színházban, Réka is, tehát vannak olyan dolgok, amikben és hallgatok rájuk. Van egy csomó dolog, amiért én tisztelem a kollégáimat, mert õk is tudnak olyasmit, ami én nem.

   - Engem Nagy Natália ajánlott. Együtt próbáltam vele akkor és tudta, hogy Mikiék lányt keresnek. Mondta nekik, hogy én jó lennék és jöjjenek, nézzenek meg engem. Tehát Nati ajánlott és szerintem jól ráérzett a dologra.

   - Igen, már azt is írták rólam, hogy Nati reinkarnációja vagyok. Ennek még örülnék is, ha nem lenne mögötte, hogy akinek reinkarnációja van, az már meghalt. De õ nem halt meg, most is dolgozik.

Szerintem logikus, hogy hozzá hasonlítanak.

   - Nem tudom, talán nem merik.

   - Nagyon változatos a szerepköröm. Minden jelenetben más vagyok, néha még parókát is felteszek, és az vörös.

   - Én már korábban is sokat játszottam, Debrecenben én voltam Nyilas Misi a Légy jó mindhaláligban, meg Kölyökidõben is én voltam a fiú, a szerelmes fiú. Pincés István, aki a debreceni musical rendezõje volt, bemutatott Miklósnak. Aztán õ meghívott a Holló-klubba és megkérdezte, hogy volna-e kedvem ezzel foglalkozni. Aztán én mondtam, hogy van.

   - A jeleneteket angolból vesszük át. Sok angol abszurd jelent meg, amibõl lehet válogatni. Mindenki kiválasztja azt, ami tetszik neki, és amirõl úgy gondolja, hogy meg lehet valósítani. Ezek javarészt már le vannak fordítva. Azután újra és újra szelektálunk.

   - Nem, azért a színpadi megvalósításban hozzátesszük a gesztusainkat, meg hát persze mi vagyunk ott, nem az angol színészek.

   - Angol humor nincs. Csak olyan van, hogy humor, és az bárhonnan jöhet. Ha jól meg van írva, akkor lehet rajta nevetni. Azt, hogy angol humor, a magyarok találták ki, hiszen Benny Hill és Monty Python is angol humort csinál, mégis teljesen különbözõek. Ezek kötetlen, szabadgondolkodású, eszement dolgok, amelyek valójában nem történhetnek meg, csak kitalálja õket valaki.

   - Én úgy kerültem a társulathoz, hogy már régen játszottan itt-ott különbözõ társulatokban, és Miklósnak szüksége volt egy-két közremûködõre még a régi Holló-Színház egyik estjében. Valahogy a fülébe jutott, hogy létezik mi társulatunk. Eljött a próbára, megnézett, és azóta együtt dolgozunk.

   - Nem végeztem fõiskolát, nincs diplomám, semmiféle papírom nincs arról, hogy én színész lennék. Azzal a társulattal színdarabokat és humoros jeleneteket is elõadtunk. Sõt a televízió Humorista kerestetik címû versenyén különdíjat is nyertünk. Szóval ez egy nagy múltú társulat, csak manapság már nem nagyon mûködik, hiszen egyik oszlopos tagja - személyemben - elhagyta a társulatot.

   - Baráti viszonyban vagyunk. Azon túl, hogy egy színpadon játszunk, egy hajóban evezünk. Õ egy nehezen körvonalazható ember, nem lehet rá azt mondani, hogy ilyen vagy olyan. Kedves, jó ember, tisztességes, becsületes, odafigyel ránk. Olyan ez a kis társulat, mint egy család.

   - Rengeteg sok újdonsággal készülünk, amit még nem mondhatok el, mert akkor jó, ha nagyot szól. Csak annyit üzenek megnyugtatásképp a közönségnek; hogy várjanak és akkor nem várnak hiába. Addig is pusziljuk a kedves olvasókat!