Playboy
2000. június

A sajtóban munkálkodók jól tudják, milyen nagy szerep jut az olvasókkal fenntartott kapcsolatoknak. Tisztában vagyunk ezzel mi is, a Playboy munkatársai, ennek ellenére csak most, fél évvel első lapszámunk megjelenését követően vállalkoztunk olvasható ,,postafiókunk" megnyitására. Levelekben, azoknak is leginkább elektronikus fajtájában eddig sem szenvedtünk hiányt, csak éppen arra vártunk, hogy néhány komolyabb irományt is eljuttassanak hozzánk olvasóink.
   Az első számokat követően egyetlen téma érdekelte levelezőinket: ki lesz a következő címlapon. Szép számmal akadtak súgóink is, akik óhajaiknak adtak hangot. Nevek említése nélkül elmondhatjuk, többségükkel egyetértettünk, csak éppen objektív okok miatt nem adhattunk szárnyakat elképzeléseiknek.
   A helyzet fokozatosan változott, s ma már ott tartunk, hogy a legváltozatosabb témákkal keresnek meg bennünket. Boydokink ebben a hónapban a fejfájás problémáiról akart Önöknek beszámolni, valaki azonban egy ennél sokkal többeket érdeklő témáról (a szex és a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek ,,kapcsolatáról") érdeklődött, s a cikkcsere nem maradt el. Azt sem titkoljuk, hogy utazásaink állomásait gyakran olvasóink rendelik meg, sőt azt is eláruljuk, a mostani golf-témánkat is ,,Önök kérték".
   Mindezek ellenére (vagy talán éppen ezért?) első levelünk szerzője nem civil, hanem az abszurd humor legavatottabb hazai képviselője, Galla Miklós, aki úgy érezte: egyik cikkünkben szó érte a ház(a) elejét. Természetesen nem zárkózhattunk el válaszadási igénye elől, de megígértettük vele, hogy a későbbiekben nemcsak a Playboy ,,levelező tagozatán" találkozhatunk írásaival.
   S ha Önök is, kedves Olvasók, véleményüket akarják hallatni lapunk hasábjain, bátran írjanak nekünk! Leveleiket postán és e-mailen egyaránt örömmel fogadjuk.

RAJTAM VAN A NADRÁG

Érdekes mondatjelent meg rólam a Playboy áprilisi számában. Idézem: "A legszomorúbb talán Galla Miklós esete, akit a közönség Monty Pythontól kergetett a gatyaletolós humorig." Bár a cikkíró, Szántó Péter nem fejti ki, mit ért ,,gatyaletolós humor"-on, sejthető, hogy kommersz, esetleg ízléstelen viccelődésre gondol. Hogy ezzel kapcsolatban hogy juthattam én az eszébe, elképzelni sem tudom. Mivel semmi konkrétumot nem ír, amivel furcsa és semmiképpen sem helytálló vádját alátámaszthatná, meggyőződésem, hogy összetéveszt valakivel.
   Amióta 1990-ben megalakult a Holló-Színház, ugyanazoktól a szerzőktől játszunk: főleg a Monty Python-csoporttól és Peter Cooktól (akit Montyék is tanítómesterüknek tekintenek), kisebb mennyiségben néhány más szerzőtől. Most műsoron lévő színházi estünkben tíz (!) Monty Python-jelenet szerepel. Könyvünk, a nemrég megjelent Nagy Holló-könyv nyolc, a csoport tagjai által írt szkeccset tartalmaz, míg Peter Cook négy művével szerepel. A kötethez (eddig) Terry Jones és Terry Gilliam küldött faxon gratulációt. Remélem, ismerősek a nevek. Szóval semmi jele, hogy eltávolodtam volna eme angol humor-óriásoktól. Azt hiszem, az újságíró fantáziája űzött vele rossz tréfát. Körülbelül négy éve a Holló Színház saját szerzésű jeleneteket, dalokat is előad; ezekről épp azt szokták néha megjegyezni, hogy mintha az angol etűdöknél intellektuálisabbak, egzaltáltabbak lennének. Semmi gatyaletolás.
   További anomáliája a cikknek, hogy Benny Hillt a ,,gatyaletolós humor"-ral szembeni pozitív példaként említi, holott ő épp a primitív, kommersz humor pápája. Kevesen álltak, állnak oly távol a Monty Pythontól ízlésben, mint ő. Halálának oka egész más volt, mint amit Szántó úr említ, mint ahogy a Saturday Night Live című amerikai tévéműsor sem húsz, hanem huszonöt éve kacagtatja nézőit.
   Újabb szerencsétlen állítás a cikkben, hogy a ,,..Monty Python a Beatlesszel egy időben borzolta a brit kedélyeket...". (Kiemelés tőlem.) Nos, a valóság ezzel szemben az, hogy a Beatles négy tagja utoljára 1969. augusztus 20-án volt együtt az EMI Abbey Road-i stúdiójában. És amikor vették föl első tévéműsorukat Pythonék? Tíz nappal később, 1969. augusztus 30-án. Ha én újságíró lennék (mégpedig olyan, aki utánanéz azoknak a dolgoknak, amelyekről ír), éppen azt emelném ki: milyen érdekes, hogy alig ért véget a zenei csodakvartett működése, máris megkezdődött az abszurd hatos fogaté. Anglia a zene után a tévés humorban is forradalmian új, s ma már tudjuk, maradéktalanul időtálló értékeket adott a világnak. Tehetséges egy nemzet!
   Jómagam tíz éve megpróbálok a humor terén hidat verni a két kultúra között. Szerintem nem sikertelenül. Valószínű, hogy a Monty Python nélkülem is bejött volna, no de ki ismerné Peter Cook zseniális jeleneteit, ha én nem fordítom le azokat? Szívesen közreadom bármelyiket a Playboyban is. S mindeközben az Ügyes Lajos Irodája-sorozattal művelünk egy speciálisan magyar, verbális humorra épülő műfajt is, amely nyelvünk hihetetlen sokszínűségét, végtelen lehetőségeit hirdeti. Ha a mostani fiatalok egy része úgy nő fel, hogy természetes számára a nyelvvel való örömteli játék, az talán nem kis mértékben a Holló Színház érdeme.
   Úgy érzem, sokan éppen azért szeretnek, mert a mai (tévés)-mulatós világban is ragaszkodom a magam stiláris, ízlésbeli elveihez. No persze ez nem esik nehezemre: ha akarnék, se lennék képes másfajta humort űzni. A közönség pedig (hála istennek) nem kerget sehová, csak nevet, nevet és tapsol. A minőséget, a mennyiséget és a tempót azonban én diktálom. És teljesen fel vagyok öltözve.

Galla Miklós