Nincs két egyforma ember, Galla Miklós meg különösen nem hasonlít senki máshoz, csakis önmagához. A pincérnõ is mindjárt felismeri a cukrászdában, és extra mosoly kíséretében helyezi elé az angol almás pitét.
- Téged még a sütemény is Angliához fûz...
- Ez ösztönös, gyerekkori dolog. A
nagynéném Londonban él, és már a hatvanas
években kiutaztam hozzá. Londonban abszolút otthon
éreztem magam. Az elsõ pillanattól fogva. Nem úgy
néztem a dolgokra, mint egy idegen, hanem úgy éreztem
magam, mint aki hazamegy. Ott is otthon vagyok, meg itt is itthon vagyok.
Nyelvileg is, meg egyébként is.
- Akad-e valami, ami ott van és itt nincs, és nagyon szereted?
- Amennyire más a nyelv, annyira más minden egyéb Angliában: a gondolkodás, a zenei színvonal...
- Jobb?
- Persze, hogy jobb. Nekem biztosan. Az abszurd humor, amit én szeretek, ott általános. Nemcsak egy különleges szín a palettán, hanem általánosan elfogadott, miközben persze létezik teljesen másfajta humor is, amit szintén az angolok csinálnak. Az "angol humor" sem egységes: az angol humoristák ugyanolyan sokfélék, mint a magyarok.
- Tehát az abszurd humor mellett voksolsz. És ha a mindennapokban nézel körül, mit látsz abszurdnak?
- Ami a mindennapokban abszurd, tehát, ami az emberek életét nehezíti, az inkább tragikus. Az én mûfajom viszont a komikus abszurd humor, ami szerintem optimizmust és szeretetet fejez ki. Meg jóindulatot.
- Volt-e tudatosság és jobbító szándék abban, hogy ezt választottad?
- Nem. És nem is választottam. Én erre születtem. Szerencse, hogy akarva-akaratlanul is pozitív értékeket sugárzok. Örülök neki.
- Minek neveznéd magad: leginkább komikusnak?
- Elõadómûvésznek. A komikus szûkebb fogalom - bár se nem degradáló, se nem hibás megnevezés. Csakhogy a komikus lehet olyasvalaki, akire ráosztják a szerepet. Az elõadómûvész kifejezésben pedig benne van, hogy õ találja ki, mit ad elõ.
- Te mindenesetre már rád osztott szerepben is kipróbálhattad magadat.
- Igen?
- A Csinibaba címû filmben.
- Tényleg. Ez azért volt kellemes élmény, mert Tímár Péterrel nagyon jó az emberi nexusunk, és nagyon jó volt vele dolgozni. Ha ilyen színvonalú rendezõ kér fel, akkor szívesen vállalok kiosztott szerepet is. Nem zárkózom el ilyesmitõl a jövõben sem.
- Fontos-e, hogy a humoros elõadómûvész vidám ember legyen?
- Nem. Én például olyan típus vagyok, aki a színpadra és a kamerák számára tartja fenn a humoros jelenetét. Úgy gondolom, a magánéletben nem kell állandóan bohóckodni és nem kell állandóan arra törekedni, hogy a társaság középpontja lehessek.
- Tehát te tulajdonképpen komoly ember vagy?
- Igen. Ez nem azt jelenti, hogy a magánéletben sosem szoktam hülyéskedni, de nem folyton és nem feltétlenül. Helyzete válogatja. Vannak olyan humoristák meg színészek, akik magánemberként is extrovertáltak. Én visszahúzódó és csöndes vagyok.
- Akkor mibõl jöttél rá, hogy pont az elõadó-mûvészet való neked?
- Megéreztem, hogy létezik egy olyan forma, amiben ki tudom fejezni magam. És azt is, hogy ez nem a magánéletben, hanem a színpadon van. 1985 elején javasoltam Laár Andrásnak, hogy csináljuk meg az elsõ önálló estjét, amiben többen is szerepelhetnénk. Én voltam a konferanszié, de egy-két jelenetben is, mint színészpartner játszottam Andrással. Sikere lett, és engem is megszeretett a közönség. Akkor jöttem rá, hogy megtaláltam azt a mûfajt, amire születtem.
- Gyerekkorodban minek készültél?
- Elõször bohóc akartam lenni, de akrobatikus képességeim nekem nincsenek. Utána színész szeretem volna lenni, de túl speciális a figurám meg az alkatom. Én egy Ady-verset nem tudnék hitelesen elmondani. Nem is enyém az a fajta világlátás. De Shakespeare sem állna nekem jól. Semmilyen tragédia. A zene azonban mindig központi fontosságú, így elkezdtem gitározni.
- Tudnék például zenei szerkesztõ lenni valamelyik rádiónál vagy újságíró. Az voltam is. Tizenhét-tizennyolc éves koromban írtam zenei kritikákat, humoreszkeket, kulturális tudósításokat meg rövid interjúkat. Esetleg még lehetnék mûfordító, de ahhoz nem fûlne a fogam. Unnám.
- Pihenés...?
- Videózni szoktam.
- Reggeltõl estig...?
- Lefekszem, és sok órán keresztül nézem. Nemcsak játékfilmeket, de úgynevezett tévémûsorokat is. Nagyon szeretem Jay Leno talk-show-ját az NBC-n.
- Munka...?
- Legutóbb az "Ami engem ihlet" címû önálló estemet láthatta a közönség Bor László közremûködésével, korábban Bécsben is. Örömmel tapasztaltam, hogy olyan jól fogadták, mint a Holló-Színház vagy a L'art pour l'art Társulat bármelyik mûsorát. Utóbbiról egyébként sosem mondtam, hogy feloszlott, csak én váltam ki belõle. Sokan sajnálják. Én is. Nem tehetek róla, hogy így alakult. Mindegy, most már túl vagyok rajta, és rengeteg ötletem van.
| Podonyi |
