- Ön univerzális abszurdnak nevezi, amit csinálnak. Ez a műfaj nem
kötôdik aktualitásokhoz, a jelenetek akár évtizedek múlva is elôadhatók.
- Pontosan attól maradandó az abszurdnak ez a fajtája, hogy olyan
univerzális emberi dolgokról szól, amelyek húsz évvel ezelôtt is jellemzôek
voltak és negyven esztendô múlva is azok lesznek. Míg az aktuális humor
mindig egy adott helyzetben, adott térben és idôben él meg. Kosztolányi
novellái ma is olyan elevenek, mint amikor íródtak. De egy napilap késôbb
legfeljebb dokumentumként használható, aktuális olvasmányként nem.
- Nálunk az abszurd színház sem nagyon terjedt el, bizonyos mértékig még
mindig avantgárdnak számít. Ilyen közegben milyen esélye van az önök
műfajának?
- Nagyon jó. Már nem is esélyrôl kell beszélni, évek alatt bebizonyosodott,
hogy az univerzális abszurd humor nagyon népszerű. Amit mi csinálunk, az
egyáltalán nem rokon Beckett vagy Mrozek világával. Az ô műveikben konkrét
utalások vannak, és ezekkel kapcsolatban az olvasóknak sok mindenre kell
asszociálniuk. Amit viszont mi csinálunk, az az, ami. Nem kell hozzágondolni
semmit. Ettôl függetlenül többen mégis hozzágondolnak mindenfélét.
- Hogyan jött rá arra, hogy ez a műfaj áll jól önnek?
- Most már nyugodtan mondhatom, hogy erre születtem. Csak az volt a kérdés,
hogy mikor találkozom az abszurd humorral. Nekem az a dolgom, hogy
Magyarországon ezt minden lehetséges eszközzel terjesszem. Hiszen annak
ellenére, hogy nálunk nincs hagyománya - a L'art pour l'art Társulat
képviselte itthon elôször -, nagyon szereti a közönség.
- Önök kezdetben egyetemi klubokban , a Pinceszínházban, aztán egyre nagyobb
helyeken, a Szkénében, a Merlinben, majd az Arany János Színházban léptek fel.
Itt már üzemszerűen, egymás után két elôadást is tartanak.
- 1986-ban a Pinceszínházban is napi két elôadást tartottunk, nekem ez mindig
is tetszett. De természetesen ennek az is oka, hogy nincs saját színházunk,
azt az idôt, amit máshol kapunk, jól ki kell használnunk. Ez azonban még nem
üzemszerűség, hiszen az Arany János Színházban is csak havonta két-három
alkalommal játszunk.
- Fokozatosan nôtt a közönségük...
- A szilveszteri tévéműsorunkat, amelyet a L'art pour l'art Társulattal
csináltunk, Vastyúk is talál szeget címmel, fôműsoridôben, este fél nyolc
után öt perccel sugározták. Egyébként február 13-án meg is ismétlik. Hogy
mikor lettünk a nagyközönség elôtt népszerűek, az csak azon múlt, hogy mikor
mutathattuk be a produkcióinkat a tévében. Ha 1986-ban sugározta volna a tévé
az estünket, már akkor népszerűek lettünk volna. Bár még most is mondják rólunk
a tévében, hogy a miénk rétegműfaj. Annak ellenére, hogy vannak olyan elôadók,
akikrôl azt hiszik, hogy tömegigényt elégítenek ki, vidéken mégis harminc
nézô elôtt lépnek fel, mi pedig ötszáz ember elôtt.
- Azért erôsen intellektuális az a fajta humor, amit önök ,,űznek"...
- Azok az angol elôadók, akik ezzel a műfajjal foglalkoznak, végtelenül okos,
intelligens emberek. A Monty Python csoport működése például arról tanúskodik,
hogy a színészek értik a világot. Ennek érzôdnie kell a L'art pour l'art
Társulat és a Holló-Színház elôadásaiból is.
- Önök változtatás nélkül átveszik az angol humort, vagy a hazai
körülményekhez alkalmazzák?
- A L'art pour l'art Társulat azért alakult, hogy a mi saját írásainkat,
ötleteinket színpadra vigye. A négy tagból három, Laár András, Dolák-Saly
Róbert és én írunk is. Amit a L'art pour l'art Társulat elôad az mindig a
mi ,,agyszüleményünk", autentikus magyar humor. Kezdetben alig ismertük
az angol humort, és eszünkbe se jutott, hogy a munkánk ehhez kapcsolódjon.
A Holló-Színház viszont azért alakult, hogy bemutassa azoknak az angol
szerzôknek a műveit, akik nagyon közel állnak hozzánk, és Magyarországon
teljesen ismeretlenek voltak. Itt elsôsorban a Monty Python csoport, Peter
Cook és Dudley Moore műveire gondolok. A Holló-Színház csak műfordításokat
ad elô. Ez nem átvétel, hanem hasonlatos ahhoz, mint amikor az Állami
Hangversenyzenekar elôadja Beethoven szimfóniáit, Jordán Tamás József Attila
verseit - így mi is elôadjuk például Peter Cook műveit.
- Színészet az, amit csinálnak?
- Igen. A Holló-Színház által játszott angol jelenetek dramatikusabbak.
A szereplôk inkább egymással kommunikálnak. A második estünkben Az ember,
akinek magnó van az orrában címűben már szinte nincs is konferansziészöveg,
csak néhány mondat. A L'art pour l'art Társulat műsoraival viszont közvetlenül
a közönséghez szólunk, ez olyanfajta elôadóművészet, mint amilyet Hofi vagy
Nagy Bandó András csinálnak, a nézôk felé fordulva, a publikumnak mondják
a szövegüket. Persze teljesen másként, mint mi. A színészethez az áll közelebb,
amit a Holló-Színházban csinálunk.
- Mind a L'art pour l'art Társulatban, mind a Holló-Színházban négyen
vannak; Nagy Natália és ön mindkét csapatnak a tagja. A kabarészínpadokon
inkább híres kettôsök ismeretesek. Önök mennyire alakítanak ki állandó
figurákat - mint például Hacsek és Sajó -, vagy mennyire törekednek arra,
hogy minden szerepben mást nyújtsanak?
- Nekünk törekednünk kell arra, hogy minél színesebbek legyünk. Hiszen az
egyik jelenetben a római pápát kell játszani, a másikban pedig mondjuk egy
ütôdött grófot. Egy ilyen estet nem lehetne ketten végigjátszani, aki éppen
nincs színpadon, az nagy gyorsasággal átöltözik.
- Közösen rendezik az elôadásaikat?
- Igen. Mindenki mindenbe beleszól. Különösebb rendezésre nincs szükség, mert
az anyagok annyira erôsek, hogy önmagukért beszélnek. A tévében viszont van
egy állandó rendezônk, Koós György, akivel remekül tudunk együtt dolgozni.
Hihetetlenül jó az emberi és a munkakapcsolatunk. Woody Allen mondta, hogy az
operatôr ne vicceljen, majd én viccelek. A lehetô legegyszerűbben kell a mi
műsorainkat közvetíteni. Nincs szükség furcsa kameraállásokra, vágási
trükkökre.
- Az önök elôadásaiban nagyon gyakori a fekete-, morbid humor. Ez nem
taszítja a nézôk egy részét?
- A morbid humor megmutatja a dolgok képtelenségét, én ezt nagyon szeretem.
Ennek ellenére elhatároztuk, hogy a következô műsorainkba nem teszünk morbid
jeleneteket, hiszen tényleg voltak olyan nézôink, akiket ez a fajta humor
taszított.
- A műfajon belül tapasztalható fejlôdés?
- Ha a Beatles együttes 1963-as és '68-as felvételeit összehasonlítjuk,
nyilvánvaló, hogy az egyik teljesen más, mint a másik. A mi műfajunk viszont
már kész van, legfeljebb új ötletekre van szükség. Úgy gondolom, hogy én
késôbb is azt fogom csinálni, amit most.
- Az igazgatóváltás után is az Arany János Színházban játszanak majd?
- Meczner János igazgató fölajánlotta, hogy menjünk vele a Budapest
Bábszínházba. Szeptembertôl ott lépünk föl.
| Bóta Gábor |