Hölgyvilág
2000. július 10.

 

KETTEN BESZÉLNEK

APA: NAGY BANDÓ ANDRÁS

   - Amikor az imént hármasban ültünk itt a presszó teraszán, sokan idenéztek. Szerinted melyikőtöket ismerték fel?

    - Egyértelmű, hogy Natit. A Besenyő család és a Csinibaba óta fantasztikusan népszerű. Nagyon szeretik az emberek.

   - Szerinted miért?

   - Mert érzik a mélyről fakadó kedvességet, tisztaságot és őszinteséget. És az átütő tehetséget.

   - Ezt te biztosan meg tudod állapítani?

   - Igen. Biztos, hogy követtem el sok hibát Natival szemben, de azt az egyet biztosan nem, hogy elfogult lettem volna.

   - Mióta tudod, hogy színésznő lesz?

   - A születése pillanatától. Ahogy mosolygott, ahogy kért, ahogy durcáskodott, ahogy elmesélt valamit, ahogy játszott, ahogy viselkedett, abból mind áradt, hogy Nati élete erre fog tendálni.

   - Nem is volt téma köztetek?

   - Nem. Arra emlékszem, hogy még kicsi volt Nati, és éppen hívtak a vácrátótí humorfesztiválra, valahogy teljesen magától értetődően támadt az ötletem, hogy együtt lépjünk fel. Még mindig előttem van, hogy milyen örömmel, csillogó szemmel állt ott a színpadon, és végtelen bájjal adta elő a monológot, ugyanakkor az ő emlékezetében ez sokkal feszengetőbb, görcsösebb emlékként él.

   - Nati hogy viszonyult a pályádhoz?

   - Nem tudok erre könnyű szívvel felelni. Még Szegeden laktunk, amikor a Markos-Nádas kettőssel együtt megnyertük a Rádió humorversenyét. Akkor keresett meg Marton Frigyes, és hívott a Mikroszkóphoz. Leültem otthon a nejemmel és Natival, és kérdeztem, mi a véleményük. Mindketten azt mondták, rendben, jöjjünk fel Pestre. Én nagyon-nagyon boldog voltam, és csak a költözés előtti napokban, amikor láttam, hogy Nati mennyire szomorú, mennyire nehezen búcsúzik a barátaitól - akkor döbbentem rá, hogy valójában mekkora áldozatot vállalt kisgyerekfejjel értem, a karrieremért. A másik, hogy amikor ide költöztünk, Mátyásföldre, akkor lettem ismertebb ember a tévé jóvoltából, és éreztem, hogy ez neki kényelmetlen a társai előtt. Egyébként sem kényeztettük túlzottan, és nem öltöztettük a legutolsó párizsi divat szerint, de ő kifejezetten ügyelt, nehogy valami jobb holmi legyen rajta, és ezzel kiríjon a lakótelepi gyerekek közül.

   - Te érzékelted, hogy ez probléma?

   - Persze, de igazán nem tehettem semmit... Amikor még gimnazista korában vettünk a nevére egy kis lakást a Belvárosban, nyilvánvaló örömmel költözött be.

   - Zavart?

   - Beláttam, hogy jogosan szeretné, ha rá nem mint Nagy Bandó András lányára, hanem Nagy Natáliaként tekintenének. És nem is bántam az elköltözését, tudtam, hogy ez segíti, hogy majd önállóan meg tudjon állni a lábán. Minden lépéséről tudtunk, napi kapcsolatban voltunk, de gimnáziumi éveinek közepétől a maga életét élte. Az első napokban volt, hogy délután kétségbeesetten hívott: rohanjak, mert reggel nyitva felejtette a csapot, és térdig áll a víz a lakásban. Én tíz perc alatt tettem meg az egyébként félórás utat. Hogy segítsek vödrökkel, rongyokkal meg miegyébbel vízteleníteni a lakást. Az eset komoly tanulság volt neki. Felismerte, hogy felelős önmagáért.

   - Nem féltetted?

   - Mindig bíztam benne. A talpraesettségében, józanságában, tisztességében, tehetségében. Még gimnazistaként került a L'art pour 1'art Társulatba, és innentől biztos lehettem abban, hogy jó helyen van.

   - Megnézted?

   - Persze. Sokszor még a próbára is bementem. De csak teljes kívülállóként. Soha szakmai kérdésbe nem szóltam bele.

   - Őt nem zavarta?

   - Mindig igyekeztem háttérben maradni. Életem egyik legcsodálatosabb pillanata volt, mikor a Csinibaba bemutatója után először jelentünk meg nyilvánosan együtt. Nyilvánvalóvá vált: Nati önálló, érett, szuverén egyéniség, aki innentől sanda gyanúsítgatások, hátsó gondolatok nélkül vállalhatja, hogy a Nagy Bandó András lánya. Hogy nem az apja révén, hanem saját tehetségéből lett az, aki. Azóta érzem, hogy oldódott benne az addigi görcs, olyannyira, hogy van egy műsorunk, amiben együtt lépünk fel. Én monológot mondok, Nati meg régi slágereket énekel ragyogóan. Csaknem minden alkalommal megtörténik, hogy aggódó apaként kezdem lesni oldalról, a függöny mögül, és szurkolok, hogy csak jól menjen ma is Natikámnak, aztán percek múlva azon kapom magam, hogy hódolóként figyelem a művésznőt, aki engem is bűvkörébe von személye varázsával. A végén még van egy rokiszámunk, amikor együtt vagyunk színpadon. Ezek a legvarázslatosabb pillanatai előadói pályámnak...

   - Meg tud nevettetni téged?

   - Vannak poénjai, ötletei, amiken szó szerint felnyüszítek. De ez már nem is baj...

   - Miért? Volt?

   - Persze. A leggaládabb merénylet, amit csak elkövettek apa ellen. Már kiskorában is, amikor a legkeményebb szülői szigorral dorongoltam le valamilyen csínytevése miatt, vágott valami olyan grimaszt, amitől nem tudtam türtőztetni magam, és vihogni kezdtem. Már akkor tudtam, komoly ember nem lesz belőle. Csak nagyszerű színésznő. Ebben is, abban is igazam lett.

LÁNYA: NAGY NATÁLIA

   - Amikor az imént hármasban ültünk itt a presszó teraszán, sokan idenéztek. Szerinted melyikőtöket ismerték fel?

   - Teljesen egyértelmű, hogy aput. Hihetetlenül népszerű. Pedig az a műfaj, amit ő csinál, iszonyatosan fogyasztja az embereket. Gyorsan lesznek divatosak, aztán ugyanilyen gyorsasággal felejtik el őket. Apu viszont már két évtizede van ott, és a nimbusza egyre nő.

   - Szerinted miért?

   - Fantasztikus a kontaktusteremtő képessége. Bárhol vagyunk, bármilyen közegben, azonnal megtalálja a hangot. Barátilag, szeretettel beszél az emberekhez. Ha indulatos, értük indulatos, ha ironizál, azokat gúnyolja, akik miatt nehezebb az életük, mint amilyen lehetne. Érzik az emberek, hogy közibük való, és ez nem hatáskeltő eszköz, hanem teljesen nyitott, őszinte alapállás.

   - Elfogult vagy?

   - Nem. Egyáltalán nem. Sőt, volt időszak, amikor tudat alatt inkább a hibáit láttam meg. Valószínűleg, mert kerestem a magam egyéniségét, és szerettem volna kivonni magam a hatása alól...

   - ...ami egy ilyen vehemens személyiség esetében eléggé nehéz lehet...

    - Így van. Apu valóban olyan vehemenciával él, hogy már azzal is hat, ha kifejezetten amiatt nincs ott valahol, nehogy hasson.

   - Ezért is lettél te sokkal visszafogottabb, csöndesebb?

   - Biztosan ez is hozzájárult. Előbb-utóbb úgy néztek rám az emberek, mint Nagy Bandó András lányára, és ez engem frusztrált. Ezért is igyekeztem minél hamarabb leszakadni otthonról, alanyi jogon elkezdeni a magam életét, és gimnazista koromban önálló lakásba költöztem.

   -Lázadás volt?

   - Persze. És éltem dacosan, tántoríthatatlanul a magam életét, amíg ki nem fogyott a frizsiderből a kaja, mert olyankor hirtelen felülvizsgáltam elveimet, és rájöttem, hogy sok mindenben apuéknak van igazuk. De hát azzal együtt, hogy voltak ezek a bakfisos rebellióim, mindig nagyon jóban és kifejezetten meghitt viszonyban voltunk.

   - Milyen apa volt?

   - Imádni való. Jóságos, érzékeny, türelmes, megértő. Az egyetlen, ami zavart, hogy túlontúl haverilag közeledett hozzám. Egyenrangú félnek tekintett, holott valószínűleg jobban igényeltem volna egy szigorúbb, tekintélyelvűbb apát. Aki kiköt dolgokat, aki egyértelműen kijelent, aki rákényszerít olyanokra is, amit ugyan nem szeretek, de szükséges. De ehhez apu túlzottan jólelkű és megértő volt.

   - Változott a viszonyotok?

   - Van, amiben nem, van, amiben igen.

   - Például...

   - Például mindig összeszólalkozunk, ha észreveszem, hogy pusztán jó szándékból, de anélkül, hogy kérném, segíteni próbál. Feljön, látja a sok mosatlan edényt, és nekiáll mosogatni. Ő ezt természetesen, magától értetődően csinálja, de engem zavar. Ne tegye helyettem! Ugyanis én is meg tudnám csinálni, csak éppen nem érek rá. Ez például kevéssé változott. Változott viszont, hogy megértőbbek vagyunk egymással. Mivel annyira más az egyéniségünk, mentalitásunk, korábban beleestünk abba a hibába, hogy türelmetlenek voltunk egymáshoz. Már nem érzem úgy, hogy mindenáron bizonyítanom kell a magam különbözőségét. Legyűrtem azt a komplexust, hogy én az apám lánya vagyok, és vállalom, méghozzá büszkén vállalom a családi státust. Sőt, közös műsorban is fellépünk, és úgy veszem észre, hogy nem homályosítjuk el, hanem éppen erősítjük egymás jelenlétét.

   - Szokott bírálni?

   - Szerintem nem annyiszor, mint amennyiszer jogos volna.

   - Te szoktad őt bírálni?

   - Szerintem többször, mint amennyiszer jogos volna. Minden szakmai vitánk, harcunk, különbözőségünk ellenére is tudom, hogy apu átütő, zseniális egyéniség. Komolyan. Én pedig azt szeretném, ha ezt mindig nyilvánvalóvá lehetne tenni. Éppen ezért bosszant időnként, ha öt frenetikus poén után mond egy esetleg oda nem illőt, vagy nem annyira jót. Ilyenkor utána túl hevesen szoktam nekiesni, és szemrehányásokkal illetni.

   - Milyen érzés együtt lenni vele a színpadon?

   - Kiskoromtól kezdve elragadtatással figyeltem, hogy apu milyen jól rokizik. Titokban mindig arra vágytam, hogy egyszer engem is felkérjen. Most íme, ez is megadatik, hiszen előadás végén ez a slusszpoén. Ha semmi másért, ezért megérte. Rokizhatok végre önfeledten, felszabadultan, semmivel se törődve apuval. Hiszen alkalmanként mindössze ezrek látnak bennünket...

Szegő András

 

Nagy Bandó András humorista

Született: 1947. november l2.

Felesége: Szulcsán Julianna

Házesságkötésükldőpontja: 1969

1981-82: a Rádió humorfesztiváljának győztese

1982-83: a Mikroszkóp Színpad tagja

1984- szabadfoglalkozású

1990-91: Orfü polgármestere

Hobbija: fafaragás, fotózás, régiséggyűjtés, maratoni futás, festés

Nagy Natália színésznő

Született: 1970. december 7-én

1988-97: L'art pour l'artTársulat

1990-95: Holló-Színház

Filmjei: Csinibaba (1997), Zimmer Feri (1998)

Szólólemez: Zsákbamacska minden nő (1998)