Ami évtizedekkel ezelôtt nem volt vicces, évek múltán még az lehet. Ez Nagy Natália új CD-jének tanulsága.
,,Öröm a közlekedés", vagy ,,kezdôdik a távbeszélgetés", vagy ,,ha a szívemig
jutsz, felperzselsz, mint a friss must" - van ezekben a sorokban némi bugyuta
báj. Nagy Natália legújabb CD-jérôl, a Zsákbamacska minden nô címűrôl idéztem
ôket.
- Az 50-es, 60-as évek táncdalai ezek. Egy-két évig voltak divatosak, utána
elfelejtették ôket - meséli Nagy Natália a miskolci Aranycsarnok megnyitóján.
- Archívumokban nem is találhatók meg, padlásokon, antikváriumokban leltem
rájuk régi lemezeken. A Békaszerenád címűben például meglett korú férfiak
kórusa kuruttyol. Ez azért egy kissé...
És elnézést kér, az Aranycsarnok emeletnyi színpadára szólítják. Mellettem
álló édesapja, Nagy Bandó András humorista veszi át a szót.
- Ez az én, még inkább a szüleim generációjának a zenéje. Falusi gyerekként
kockás - azóta is egyszerűbb így mondani, mint hogy négyzetrácsos - füzetbe
jegyeztük a dalok szövegét. Amikor ezek a slágerek futottak, Nati még csak
gondolat sem volt. De lehet rájuk táncolni - cha-cha-cha, foxtrott -, ezt
szerették régen, és manapság újra.
- Nem hakni ez? - kérdezem, miközben Natália a második számot plébekkeli a
pódiumon.
- Jó értelemben véve az. Nati nem is szokott csinálni ilyet. A lemezét jött
egy kicsit népszerűsíteni, mert fellépni most én léptem fel. A humoristák pedig
ebbôl élnek. Ha úgy tetszik, hakniznak.
Natália torkát köszörülve jön le a színpadról, mondja, nem tud csak tátogni,
muszáj énekelnie, és meg is van fázva.
- Ott hagytam abba, hogy egy kissé: abszurd.
- Apropó abszurd. Önt a L'art pour l'art Társulatban, a Holló-Színházban
ismerte meg a közönség. Már egyikben sem látható.
- Errôl nem szívesen beszélek.
- Mit csinál mostanában?
- Elkészült ez a CD, és a Vígszínházban a Hotel Menthol-ban Klipsz szerepét
játszom.
- A zsákbamacska-daloknak van valami közük az abszurd humorhoz?
- Amikor ezek a dalok születtek, komolyan gondolták ôket, már amennyire egy
táncdal komoly, de az biztos, nem szánták humorosnak. Mintha egy másik
országról szólnának, miközben mindenki tudta, vagy elôbb-utóbb megtudta,
milyenek is voltak igazából az 50-es, 60-as évek.
Aztán jönnek a dedikációt kérôk, elbúcsúzunk.
,,Van egy kis televízió a szívem közepén" - jut eszembe még egy
szövegfoszlány. A szerkesztôség felé baktatva azon gondolkozom, ma mi van az
ember szíve közepén?
Nem tudom.
Önök tudják?
KI |