Népszabadság
1998. szeptember 12.

Közönségék, Illésék, halánték

Karosszékfoglaló – Beszélgetés Galla Miklóssal, aki jó humorú társasággal nézi az MTK futballmérkőzéseit

Gárdi Balázs fotója


– Köszönöm, hogy elfogadta a meghívást!

– Szívesen, máskor is!

– Ellenben meggyötörtnek látszik!

– Nem csoda: reggel hatkor kellett kelnem.

– Ez ilyen drámai időpont?

– Tőlem szokatlan, már csak azért is, mert nem reggel hatkor szoktam kelni, hanem tíz-tizenegy körül, ha rajtam múlik. Ezenkívül azért tűnök meggyötörtnek, mert most egyrészt egy CD-n dolgozom a társulatommal, másrészt vasárnap lesz a nyilvános prózai felvétele ennek a lemeznek a Tárogató úton, ahová mindenkit szeretettel várunk. Közben stúdióban dalokat veszünk föl, emellett új színházi estre is készülünk, promóciók, egyebek...

– Elég elfoglalt egy MTK-drukker!

– Azért szakítok időt a linzi, Ried elleni mérkőzésre csütörtökön, amelyre szerintem tíz, de lehet, hogy dél körül indulunk a barátaimmal. Kötődésem kezdete amúgy akkorra tehető, amikor én még egy számjegyű életkorú voltam, apukám pedig kivitt a Hungária körútra. Arra is emlékszem, hogy egy vasárnap délelőtti meccsen egy Formaggini nevű játékosnak vérezni kezdett a halántéka, ami azért volt megdöbbentő, mert addig egyszer sem láttam vérző embert, és azt a szót sem ismertem, hogy halánték.

– És honnan datálódik az a poén, amely egyik tévéműsorának stáblistáján volt olvasható; szerkesztő: iksz ipszilon, gólkirály: Illés Béla?

– Nyilvánvaló, hogy nagyon szeretem az egész csapatot, így Bélát, aki nemcsak tehetséges, hanem nagyon szimpatikus sportember egyben. Először is, akkor valóban ő volt a gólkirály, másrészt szoktunk irreleváns dolgokat beírni a listába. Nevettek is rajta közönségék.

– Megmarad a viccelődés a meccsekre is?

– A díszpáholytól jobbra, jó humorú társaságban nézem a mérkőzéseket: elképzelt sporttudósításszerűen, tehát szörnyű frázisokban taglaljuk az eseményeket. Amikor például már három-nullra vezettünk a Dunaújváros ellen, azt mondtam, hogy a Dunaferr kénytelen fenékig üríteni a vereség keserű poharát. Vagy: a piros mezes vidéki gárda összeroppant a fővárosi csapat pörölycsapásai alatt.

– Így könnyű kibírni!

– Hozzátartozik, hogy a labdarúgás varázsa az, ami újra és újra kiszólít...

– A micsoda?!

– Hát a varázsa. Amikor egymás között játszanak a magyar csapatok, nincs semmi baj. A differencia csak a nemzetközi meccseken derül ki, sajnos, általában nem a magyar csapatok javára.

– Néz egyéb sportot is?

– Kevéssé foglalkoztat. Viszont egyik leendő tévéműsorunkban ökölvívó-mérkőzést fogok kommentálni, amelyből egyébként kiderül, mi a véleményem a bokszról.

– Felkészültem...

– Szóval, helytelen sport az, amelyikben az ember legnemesebb, gondolkodásra teremtett szervét, a fejét ütik, és ezáltal az agysejtek roncsolódnak. Mint ahogy az is megdöbbent: emberek abból űznek sportot, hogy vadászaton megölnek élőlényeket.

– Mit szeret igazán a futballban?

– Hogy lábbal csinálják. Azért is érdektelen számomra a kézi- vagy a vízilabda, mert kézzel játsszák.

– Nem tervezi, hogy meghívja egy műsorába Illés Bélát?

– Ez így, ebben a formában még nem jutott eszembe, de közös fotó már készült rólunk. Egy hetilap sorozatot készített arról, kinek, mi az álma, és akkor én azt mondtam: nekem visszatérő álmom, hogy futballista vagyok, és mezben állok a pályán. Ekkor készült az a fotó, amelyen Lőrincz Emillel, Illés Bélával, Katzenbach Imrével és Talapa Jánossal vagyok látható, így, öten voltunk a fotón. Az MTK-sok ellenben gyakran meghívnak: az év végi, a Baráti Kör által rendezett vacsorákon rendszeresen föllépünk. Így volt ez a legutóbbi idény zárásakor is.

– Tud-e párhuzamot vonni az abszurd humor és a magyar futball között?

– Nem, mert az a fajta humor, amit mi játszunk, az jókedvű, optimista műfajú, és bár a magyar futballban vannak abszurdumok, azok nem humorosak. Hanem tragikusak. Például a játékvezetők is gyakran az érzelmeik, és nem a labdarúgás szabályai szerint vezetik a meccset. Sajnos, sokszor előfordul, hogy mindenki más látja: az nem úgy volt, csak a bíró dönt hibásan, sok-sok ember kárára.

– Ilyen esetekben poénnal üti el felháborodását?

– Nem. Azt mondom általában, hogy aljas csaló, gazember!

– Pedig...

– Kedves, mosolygós, optimista vagyok elsősorban, és – nehogy kihagyjam – kétszeres Illés-drukker: hatvanöt óta a zenekar, a kilencvenes évek elejétől meg Béla miatt.

Murányi András