HANG-KÉP
a Vasárnap melléklete
1996. május 11.
Szórésen
Nagy Natália abszurd humora
Bumburnyák a lány. Dongó lábbal, püffedt aggyal, vastyúk módra jár. Besenyôék
szeme réme: Evettke. Irénke, a lilamájú nô, szájról szájra száll. Kéjölének
kellôs a közepe. Megkergül, ki belemerül. A púzó donna: Vadonna. Eszelôsen
reszelô. Makk-keményítô.
Nagy Natália ,,három nôvére" a L'art pour l'art Társulatban. Elferdített
szóképekre, szállóigékre, szellemesen megcsavart szólásmondásokra épített
figurák egymástól erôsen elkülönítve. Abszurd humor felsô fokon plusz jókora
adag színészi tehetség.
- Hol tanult meg abszurdul? Kitôl vett órákat?
- Karinthy-est volt a gimiben. Az Így írtok ti-bôl mondtunk részleteket.
Galla Miklós akkor látott elôször. Megkeresett és onnantól kezdve velük
jártam az országot. Az idô tájt még színésznônek készültem. Énekeltem,
táncoltam, verseket mondtam, minden ilyesfajta lehetôséggel élni próbáltam.
Örkényt és Karinthyt már akkor is szerettem, de a Gyalog galoppról vagy
Galla társulatáról semmit sem tudtam. Nem is értettem, miért pont engem hívtak;
állítólag kedvesnek, magabiztosnak, képlékenynek láttak. Magabiztos semmiképp
nem voltam, sôt! Abszolút bizonytalan. Csak hát ezt nem nagyon mutattam. Bármit
kértek tôlem, mindent megcsináltam. Felmentem a színpadra, és tizenhét évesen
keményen enyelegtem. Olykor ugyan meglehetôsen sutának éreztem magam, de
annyira élveztem a játékot, hogy bármilyen extravagáns mutatványra vagy
szélsôséges megnyilvánulásra hajlandó voltam.
- A színművészeti fôiskolával nem is próbálkozott?
- De igen. Kíváncsiságból. Érdekelt, mire vagyok képes egy ilyen felvételi
helyzetben. Szörnyű volt. Nagyon rosszul szerepeltem. Nem tetszett a közeg, és
nem tudtam feloldódni. Az elôadásainkon, fôleg, ha jó volt a hangulat, gyorsan
elengedtem magam. A felvételin begörcsöltem. A második rostára már be sem
hívtak. Késôbb aztán megtudtam: ha felvettek volna, az elsô két évben nem
fogadhatok el semmilyen külsô lehetôséget. Galla Miki csapatában pedig sokféle
szerepet kapok, s nyolc év távlatából már ki merem mondani: jó, hogy mellettük
döntöttem. A legnagyobb rutinra úgy tehet szert az ember, ha egyfolytában
mélyvízbe dobják, és minden este hat-hétszáz nézô elôtt játszik. A közönséggel
való kapcsolatot csak így lehet megtanulni. Ma már azt is tudom, mikor kell
a szünetet tartani, hogyan lehet a hatást fokozni. Rengeteget ellestem a
fiúktól.
- A műfaj korlátait mennyire érzi? Nem fenyegeti az a veszély, hogy egy idô után
ráun az abszurdra?
- A skatulyától egyelôre nem kell félnem. A karakterek váltakoznak. Evettke és
Irén ugyan két elmebeteg figura, ahogy a Besenyô család többi tagja is, de ez
sem jelent skatulyát, hiszen vannak másfajta feladataim is. Az Osztályfônöki
órát például nagyon szeretem. Én nyitott és optimista vagyok e téren, s amíg
a fiúkat inspirálni tudja az egyéniségem, addig sok mindent eljátszhatok. Ezért
is érzem magam jobb helyzetben, mint jó néhány fiatal színésznô. Nekem itt
szerepeket írnak.
- Minden szövegét a srácoktól kapja?
- A Besenyô család az egyetlen, amelyben ,,szövegileg" is közreműködöm.
A többi jelenetet és a dalokat készen adják a kezembe, de a Bombanô szövegébe
egy kicsit én is bedolgoztam. Ötletekben nem szenvedtünk hiányt.
A gondolkodásunkban, a szemléletünkben pedig sok a hasonlóság.
- Szóviccek, poénok, elmés megjegyzések egész Niagarája zúdul végig egy-egy
műsorukon; mindezt, gondolom, komoly felkészülés elôzi meg. Szinte látom, ahogy
humoros fordulatokra, elferdítésekre hegyezve nyálazzák a szólásmondások
könyvét vagy az értelmezô szavak szótárát. Vagy inkább ,,gyűjtôutakra" járnak?
- Nálam ez úgy működik, hogy mindig, mindenütt rettenetesen figyelek. Szórésen
vagyok. Aztán írunk egy alapjelenetet, s az hónapokon át csiszolódik.
Hozzáteszünk, elveszünk belôle, egyszer több, máskor kevesebb. A végleges forma
nem egyik napról a másikra születik meg. Az én agyamból rendszerint akkor
pattan ki egy-egy ötlet, ha olvasok. Illetve, ha félreolvasok. Innentôl kezdve
már nem is tudok a könyvre koncentrálni, beugrik valami és már csak azzal az
egy szóval játszogatok. Az utcán járva is mindig a feliratokat lesem.
- Mind a négyen így gyűjtünk. Kihegyezett füllel hallgatjuk a mondatokat.
Elôfordul persze az is, hogy elôveszem a szólásmondások könyvét és abban
keresgélek. Ha üres a fejem és írni akarok valamit, ezzel tudom a leginkább
inspirálni magam. Ilyen esetben azonban sokkal görcsösebben gondolkozom, nem
úgy fog az agyam, ahogy szeretném. Jobb, ha spontán csapódik le valami, vagy ha
mind a négyen összejövünk és együtt csűrjük-csavarjuk a szavakat.
- Magánemberként mennyire szereti az ilyen flúgos futamokat? Hóbortos lány?
- Mi tagadás, elég infantilis vagyok. Valószínűleg ezért is találtam meg a
helyem a srácok között, de a ,,bohém fiú" képét nem rólam mintázták. Én a
színpadon annyit visíthatok, bolondozhatok, hogy ezek után már nem is szeretek
a társaság középpontja lenni. Visszafogott vagy inkább visszahúzódó típus
vagyok, de olykor-olykor azért körülöttem is elszabadul a pokol. Ilyenkor
a konyhaasztal mellett is képes vagyok ugyanazt művelni, mint a színpadon.
- Vadonnát, a bombanôt szeretem a legjobban. Valószínűleg azért, mert a
legtöbbet ott mutathatok magamból. Irént is élvezem játszani, noha végtelenül
közönséges és végtelenül koszlott. Evettke nem tud a kedvencemmé válni. Talán
mert olyan mafla, böszme, dadaista szegény. Olyan bambácska.
- Az abszurdon kívül van még más műfaj is, amelyik ennyire vonzza?
- Én egy klasszikus szerepet is szívesen eljátszanék. Csehovot és Tolsztojt
nagyon szeretem. Vagy a maiak közül Márquezt. Énekelni és táncolni is jó lenne
végre. Bár az elôbbire talán lesz lehetôségem. Dolák-Saly Róbert több tucat
kedves gyerekdalt írt, s most kért fel, hogy énekeljem el ôket. Számomra ez
óriási megtisztelés.