HANG-KÉP
a Vasárnap melléklete

1996. május 11.

Szórésen

Nagy Natália abszurd humora

Bumburnyák a lány. Dongó lábbal, püffedt aggyal, vastyúk módra jár. Besenyôék szeme réme: Evettke. Irénke, a lilamájú nô, szájról szájra száll. Kéjölének kellôs a közepe. Megkergül, ki belemerül. A púzó donna: Vadonna. Eszelôsen reszelô. Makk-keményítô.
    Nagy Natália ,,három nôvére" a L'art pour l'art Társulatban. Elferdített szóképekre, szállóigékre, szellemesen megcsavart szólásmondásokra épített figurák egymástól erôsen elkülönítve. Abszurd humor felsô fokon plusz jókora adag színészi tehetség.
    - Karinthy-est volt a gimiben. Az Így írtok ti-bôl mondtunk részleteket. Galla Miklós akkor látott elôször. Megkeresett és onnantól kezdve velük jártam az országot. Az idô tájt még színésznônek készültem. Énekeltem, táncoltam, verseket mondtam, minden ilyesfajta lehetôséggel élni próbáltam. Örkényt és Karinthyt már akkor is szerettem, de a Gyalog galoppról vagy Galla társulatáról semmit sem tudtam. Nem is értettem, miért pont engem hívtak; állítólag kedvesnek, magabiztosnak, képlékenynek láttak. Magabiztos semmiképp nem voltam, sôt! Abszolút bizonytalan. Csak hát ezt nem nagyon mutattam. Bármit kértek tôlem, mindent megcsináltam. Felmentem a színpadra, és tizenhét évesen keményen enyelegtem. Olykor ugyan meglehetôsen sutának éreztem magam, de annyira élveztem a játékot, hogy bármilyen extravagáns mutatványra vagy szélsôséges megnyilvánulásra hajlandó voltam.     - De igen. Kíváncsiságból. Érdekelt, mire vagyok képes egy ilyen felvételi helyzetben. Szörnyű volt. Nagyon rosszul szerepeltem. Nem tetszett a közeg, és nem tudtam feloldódni. Az elôadásainkon, fôleg, ha jó volt a hangulat, gyorsan elengedtem magam. A felvételin begörcsöltem. A második rostára már be sem hívtak. Késôbb aztán megtudtam: ha felvettek volna, az elsô két évben nem fogadhatok el semmilyen külsô lehetôséget. Galla Miki csapatában pedig sokféle szerepet kapok, s nyolc év távlatából már ki merem mondani: jó, hogy mellettük döntöttem. A legnagyobb rutinra úgy tehet szert az ember, ha egyfolytában mélyvízbe dobják, és minden este hat-hétszáz nézô elôtt játszik. A közönséggel való kapcsolatot csak így lehet megtanulni. Ma már azt is tudom, mikor kell a szünetet tartani, hogyan lehet a hatást fokozni. Rengeteget ellestem a fiúktól.     - A skatulyától egyelôre nem kell félnem. A karakterek váltakoznak. Evettke és Irén ugyan két elmebeteg figura, ahogy a Besenyô család többi tagja is, de ez sem jelent skatulyát, hiszen vannak másfajta feladataim is. Az Osztályfônöki órát például nagyon szeretem. Én nyitott és optimista vagyok e téren, s amíg a fiúkat inspirálni tudja az egyéniségem, addig sok mindent eljátszhatok. Ezért is érzem magam jobb helyzetben, mint jó néhány fiatal színésznô. Nekem itt szerepeket írnak.     - A Besenyô család az egyetlen, amelyben ,,szövegileg" is közreműködöm. A többi jelenetet és a dalokat készen adják a kezembe, de a Bombanô szövegébe egy kicsit én is bedolgoztam. Ötletekben nem szenvedtünk hiányt. A gondolkodásunkban, a szemléletünkben pedig sok a hasonlóság.     - Nálam ez úgy működik, hogy mindig, mindenütt rettenetesen figyelek. Szórésen vagyok. Aztán írunk egy alapjelenetet, s az hónapokon át csiszolódik. Hozzáteszünk, elveszünk belôle, egyszer több, máskor kevesebb. A végleges forma nem egyik napról a másikra születik meg. Az én agyamból rendszerint akkor pattan ki egy-egy ötlet, ha olvasok. Illetve, ha félreolvasok. Innentôl kezdve már nem is tudok a könyvre koncentrálni, beugrik valami és már csak azzal az egy szóval játszogatok. Az utcán járva is mindig a feliratokat lesem.     - Mind a négyen így gyűjtünk. Kihegyezett füllel hallgatjuk a mondatokat. Elôfordul persze az is, hogy elôveszem a szólásmondások könyvét és abban keresgélek. Ha üres a fejem és írni akarok valamit, ezzel tudom a leginkább inspirálni magam. Ilyen esetben azonban sokkal görcsösebben gondolkozom, nem úgy fog az agyam, ahogy szeretném. Jobb, ha spontán csapódik le valami, vagy ha mind a négyen összejövünk és együtt csűrjük-csavarjuk a szavakat.     - Mi tagadás, elég infantilis vagyok. Valószínűleg ezért is találtam meg a helyem a srácok között, de a ,,bohém fiú" képét nem rólam mintázták. Én a színpadon annyit visíthatok, bolondozhatok, hogy ezek után már nem is szeretek a társaság középpontja lenni. Visszafogott vagy inkább visszahúzódó típus vagyok, de olykor-olykor azért körülöttem is elszabadul a pokol. Ilyenkor a konyhaasztal mellett is képes vagyok ugyanazt művelni, mint a színpadon.     - Vadonnát, a bombanôt szeretem a legjobban. Valószínűleg azért, mert a legtöbbet ott mutathatok magamból. Irént is élvezem játszani, noha végtelenül közönséges és végtelenül koszlott. Evettke nem tud a kedvencemmé válni. Talán mert olyan mafla, böszme, dadaista szegény. Olyan bambácska.     - Én egy klasszikus szerepet is szívesen eljátszanék. Csehovot és Tolsztojt nagyon szeretem. Vagy a maiak közül Márquezt. Énekelni és táncolni is jó lenne végre. Bár az elôbbire talán lesz lehetôségem. Dolák-Saly Róbert több tucat kedves gyerekdalt írt, s most kért fel, hogy énekeljem el ôket. Számomra ez óriási megtisztelés.
Szabó G. László