Találkozás egy volt Monty Python-taggal

1992 júliusában már goldoztam a Monty Python-sorozat fordításán. Akkor - tehát
nyolc hónappal a magyarországi sugárzás megkezdése elôtt - találkoztam Terry
Jones-szal, a csoport egyik alapítójával londoni házában.

-Gondoltátok volna 1969-ben, hogy amikor elkezdtetek próbálni, hogy
amit felvesztek, 24 évvel késôbb Magyarországon látható lesz?

-Még azt sem hittük, hogy Amerikába eljut. Bár elég nagyképűek voltunk;
úgy éreztük, a leghumorosabb tévéműsor lesz a miénk. Arra törekedtünk,
hogy minden egyes műsor másmilyen legyen, és hogy sose lehessen elôre
kitalálni, mi következik.

-Amikor nézem a Monty Pythont, az az érzésem: nem angol, hanem univerzális
produkciót látok.

-Ez azért van, mert nem kötôdtünk szorosan sem helyhez, sem idôhöz.
Ha mégis megemlítettük egy miniszter - például Reginald Maudling - nevét,
akkor sem konkrétan ôt, hanem az általa képviselt embertípust, "a"
politikust akartuk megidézni. Nem szándékosan törekedtünk az egyetemességre,
inkább ösztönösen tartózkodtunk az aktualitásoktól.

-Az utolsó hat részben soványabbank tűnsz, mint a korábbi 39-ben...

-Igen, mert lefogytam. Azt hiszem akkoriban próbáltam a koleszterinszintemet
lejjebb vinni, és a kúra súlyvesztéssel járt. Ezenkívül a feleségemmel
szakítottunk két-három hétre, s így szüneteltek a közös nagy evések.

-Milyen érdekes visszajelzést kaptatok a sorozat hatásáról?

-A legszebb dolgot egy áltlános iskolai tanárnôtôl hallottam. Azt mesélte,
hogy a Python népszerűvé válása után a tizenéves fiúknál észrevehetô volt,
hogy nem agresszivitással, hanem "hülyévé" válással, abszurd viselkedéssel
igyekeztek kitűnni. Tehát az erôszakot "marhasággá" változtattuk, s ezt 
nagy eredménynek tartom.

-Amikor a sorozatot készítettétek, barátkoztatok is egymással?

-Igen, persze. Terry Gilliamet és Michael Palint a mai napig is a legjobb
barátaim között tartom számon. Például holnap Gilliammel vacsorázom.
Michaellel, aki a legrégebbi barátom, squasht szoktunk játszani.
Johnnal és Eric-kel, ha nem is rendszeresen, de találkozgatunk.

-Van rá esély, hogy még csináltok valamit?

-Nem hiszem. Michael és én szerzôtársak voltunk, de ennek vége, mert
hat-hét éve megpróbáltunk egy filforgatókönyvet írni együtt, és már
nem működött a dolog.

-Ha eszedbe jut egy képtelen, abszurd ötlet, hova tudod elhelyezni?

-Néha írok a The Guardian című lapba. De groteszk ötleteim inkább
csak akkor szoktak lenni, ha ilyen szándékkal leülök az íróasztalhoz.

-A Python-sorozat óta te és kollégáid mintha kevésbé abszurd dolgokkal
állnátok elô. Az életkorotok az oka, vagy valami mas?

-Ami engem illet: a Python-műsorok szertelen szerkesztése után érdekelt,
hogy el tudok-e mesélni egy történetet filmen. És persze amikor az ember 
egyedül dolgozik, nem ugyanolyanokat akar létrehozni, mint egy hatfôs
csoport tagjaként. Mi bármit csinálunk, a Pythonhoz hasonlítják, ezért
igyekszünk attól minél eltérôbbet alkotni. Az én Erik a viking című
filmemrôl azt hitték, vígjáték, pedig én gyerekeknek szóló fantáziafilmnek
szántam.

-Saját jeleneteid közül melyik a kedvenced a sorozatból?

-A spanyol inkvizíció és az a kis rövid, amelyikben Szvjatoszlav
Richter egy zsákban zongorázik.