Wágner B. György

Cájenfingsöny

(A Hold tragédiája)

- Ápaum, én álmegyek! Nem akarom élátem végéig a Holdat túrnyi!
- Áztaun hova menné, te te gyárek?!
- Mit tom én. Csak ál!
- Az. Ál. Tunni meg nem, hogy hova. Dá én már nem csodállom ázt se. Kétszer buktá holdrajzbú.
- Akkor se bírom tovább. Megfojt áz a... áz a... holdhozragaccság!
- Pádig az idén szép tármés lesz holdieperbű, meglásd, a holdimogyoróbokrokon is sok rügy láládzik...
- Aj már, minden évben ázt hallom, oszt mégse lesz semmi. Tudom, hogy jó zsíros hold áz, tudom, hogy milyán náhéz vót a holdosztás álőtt még a holdasúr idájén, robotúnyi, gürcűnyi a más holdján, mindétig a másén, meg amikor tüntátett, hogy holdat vissza nem ad! Ne kázgyá megin!
- Dájszen szép lesz a tármés, még soha ily...
- Azt álviszi az ágész hasznot a holdadó. Ázerszer montam magának, ápaum, másba kázgyünk. Kiárúhatnánk az ágészát virágholdnak csárápákbán. De nem! Csak a makaccság!
- ...azt...mégis...márrá menné...?
- Hát... tán...biz...tán a tengerhő! Ja!
- A Holdközihő?
- Mimáshó! Egyálőrá. Sok ott a jáuny, nappal feredőznek, ástá meg... csak sétállanak a fonó álőtt, fönn ragyog a táliföld... istánem... néznék közülük magamnak. Nősűnék mán, ápaum.
- Egyádül?
- Dáhogy. Tanákszok holnap a Pátivál. Megpádzem nékijje, gyűjjék ő is.
- Mellik Páti?
- Hát a holdim. Ott szülátett ő is Mátyásholdon.
- Szóva... ámígyen.
- Ilyáténképp.
- Csakhogy... mibű utazná, te gyárek?
- Ad a Páti. Az ő holdbirtokukon báütött a szerencsá: holdgázt tanáltak.
- Ej, ha álmész, én csak eggyát mondok: a hugodra íratom az ágész holdat!
- Megtenné?!
- Meg ám!
- Képes vóna?!
- Képes!
- Hát csak tegyá. 8 hold hold nem a világ.Meg áztaun... nincs is hugom.
- Dá ha lesz!
- Ujbó nősül, ápaum?
- Ha ujbú, ujbú. Én dógom. Ám még nem késő gondúkonnod. Válassz, mi akarsz te lennyi: gazda vagy holdonfutó? Náked itt meglenná mindened. Itt a hold...
- Nákem nem kő a holdja! Ércsá má meg! Akinák ászá van, megy innét álfálá mind. A Fődrá. Ott nem kő térdig uránganyéba járni, nem kő se cájgszkafander, se ájerputtony.
- Dá itt a ház is...
- Naiszen, büszká lehát rá. Mindenhun két-három ámálátesák épűnek, már csak nékünk van holdszintes.
- A nagyapáud még a csupasz holdon hált...
- Tudom, elegát máséltá. Nem maradok, mennem kő, na. Érzem.
- Mit érző te?!
- Olyan... olyan... árőket. Igen. Holdontúli árőket...
- Megkárgűté, látom mán. Az a sok marha cájenfingsöny! Így a holdonkívüli cívisek, úgy a holdonkívüli értálmás lények. Hát, lehet, hogy ott vannak, dá itt nincsánák! Ázek a könyvák is... Julis Várná...
- Zsül.
- Még mongyá disznókat is, aszt pofánváglak, ne busulj!
- Megyek ápaum, magával nem lehát. Indul a holdalatti.
- Hát csak áriggy! De idá vissza ne márészkeggyél...
- Ápaum! Jaj! Rosszú van?!


	És a fiút nem vitte el a holdalatti. Egyedül élte le életét
a talpalatnyi holdon, a döngöltholdpadlós öreg házban. Nem nősült
meg soha, és őt már nem volt aki elholdalja. Holdi maradványait a
holdigiliszták adták vissza a holdanyának.

	A holdat pedig nem művelték tovább. Mi már csak ilyennek ismerjük.
	És ismervén magunkat...

Epilóg

	(A szóváltás a száz év múlva uralkodó mangrosz (magyar-angol-orosz)
kellemes keverék nyelven folyik. Az érthetőbbség kedvéért előbb mai 
magyarban közöljük.)

- Fiam, én elmegyek! (Máj szün, jááj gottyi!) Nem túrom tovább a holdat életem végéig! (Don turevájuccá dö lunyecska till moj zsiznyend! Kakój vikkend éta, he?!)
- De apám! (Bat fatyec!) Szép lesz végre a termés... (Et long lasztocska vill bugy bjuti urazsaj...)
- Akkor örülj neki. (Tagda heppijevaj.) Mindig ezt hallom, aztán meg csak a ráfizetés. (Olvöz szlusú diz, patom deficit.) Nem kellett volna megvenni ezt a hobbitelket. (Nídnt hev kupittyed diz hobbicskuju acre.)
- Jó háztáji hold ez. (Ic harósij hauzjajsztvo mún.) Megtermelhetjük rajta a... (Ken bi prájizvagyittgyeno dö...)
- Csak termeld, nekem elegem van. (Tolka proggyusz, for minnyá ináf jeszty.)
- Apám! Én magára írattam a felét, és ez a hála?! (Fatyec! Jááj writyíl palavinu ontu vü, and eto thankszláva?!)
- Rám írattad, igaz, mert neked már nem lehetett több holdad a tanácsrendelet miatt. (Writyíl, trú, no onli stobü tyibé nyekenbí mór izza kanszilszavet ukaz.) Elegem van a harácsolásodból, a holdéhségedből, mindig többet kaparni magadnak... ez nekem nem hobbi. (Hvátyit iz jor akjumuléjsön, lunyecskahunger, kaparevattoszty... diz mnye no gobby.) Na, megyek, mert lekésem a telkesjáratot. (Nu, gojdu, kóuz budu léjt acretroli.) A részem meg írasd a húgodra! (Maj csaszty vrityíjj na szisztyer!)
- De hogyan, ha nincs?! (Bat kak if nincs?!)
- Hátha lesz. (Backjeszli buggy.)
- Újból nősül, apám? (Pervüjmór taaa-taa-tatamn fatyec?)
- Ha újból, újból. Na. (If vanszraz, jisomór. Well.)
- Látom, megkergült. (Jááj szí, kréjzoval.) Az a sok marha szexlap. (Maccs karóva szextranyica.) Már a kapát se bírja, de ahhoz volna esze. (Uzsé kapa tú hard, bat fubatty juhé?! Vud bütty szensz?)
- Nem ész kell ahhoz, fiam. (Nyet szensz núszna tu det.)
- Apám, ha most elmegy... (Fatyec, jeszli gosol...)
- Most is, és remélem, AKKOR is... (Nau tózse and hóp, TAGDA ejakuláju ez well...)

	Hogy mi ebből a magyar? Nos: az ejha, a nincs, a kapa meg
a viszonyok. Ezeket sikerült átmentenünk a mangrosz korba.


                                                Begépelte: Tolvay és Tsa.

"Ápaum, én álmegyek!"